A TASZ projektvezetője szerint valótlan képet festenek hazánkról

05
2022.02.11. 13:55
Egy pénteken nyilvánosságra került felvételen Asbóth Márton, a TASZ projektvezetője arról beszélt, a külföldi újságírók még tájékozódni sem hajlandók megfelelően a magyarországi viszonyokról, így a nemzetközi sajtó valótlan képet fest hazánkról.

Pénteken újabb felvétel jelent meg a médiában, amelyben ezúttal Asbóth Márton beszélt a nyugati sajtóban Magyarországgal szemben meglévő előítéletességről. A Soros György révén létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványok által is támogatott Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) projektvezetőjeként tevékenykedő Asbóth úgy fogalmaz a felvételen:

Úgy gondolom, a nyugati országoknak van egy nagyon furcsa narratívája vagy nézőpontja, ami alapján hajlamosak elhinni, hogy Magyarország egy nagyon szörnyű hely, ahol a demokrácia egy nem létező dolog. Mintha olyan lenne, mint Fehéroroszország, vagy valami ilyesmi.

A TASZ projektvezetője ezután kifejtette, hogy Magyarországon és Lengyelországban annak ellenére kifejezetten jó élni, hogy a nyugati sajtóban azt írják, autoriter rezsimek vannak hatalmon a két országban.

A Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott újabb felvételen Asbóth Márton hangsúlyozza, nem arról van szó, hogy van egy diktátor, aki másik irányba akarná állítani azt a „jó kis országot, ami Magyarország a rendszerváltás idején volt”.

Ez így egy nagyon egyszerű történet lenne, de sokkal-sokkal mélyebb okok húzódnak meg a háttérben. És hosszú évek óta a nemzetközi sajtó erről nem is akar tudomást venni

– fejtette ki a TASZ projektvezetője, és hozzátette:

a külföldi újságírók még tájékozódni sem hajlandók megfelelően az itteni viszonyokról.

Ezt követően az hallható a felvételen, hogy Asbóth Márton beszélgetőpartnere kérdésére válaszolva elismeri, a nemzetközi sajtó némiképpen valótlan képet fest a magyar valóságról, mert nem rendelkezik megfelelő információkkal.

(Borítókép: Asbóth Márton 2020. március 17-én. Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)