Orbán Viktor posztolt, köszöni a munkát

2022.02.11. 12:41
21 százalékkal magasabb fizetést vihetnek haza az ápolók – írta pénteki Facebook-posztjában Orbán Viktor.

A miniszterelnök arra emlékeztetett ezzel, hogy az általános béremelési programnak köszönhetően az ápolók fizetése is nő az idei évtől kezdve

Mindemellett az egészségügyben továbbra sem rózsás a helyzet. Az ápolók közül rengetegen panaszkodnak arra, hogy egyre többet túlóráznak, és arra is, hogy szabadságot sem vehetnek ki a leterheltség miatt (a gyakorlatban ezeket olyan napokra írják ki, amikor amúgy sem kellene bemenniük dolgozni). Ráadásul az ápolók közül sokan a nyugdíjazás közelében állnak, miközben a fiatalok közül egyre kevesebben választják ezt a pályát, vagyis a helyzet a közeljövőben sem fog javulni. 

Huszonegy százalékos szakdolgozói fizetésemelés ide vagy oda, az alapvető probléma, hogy sosem lépünk egy nagyot előre, hogy végre felzárkóztassuk az évek, évtizedek óta rettenetesen leszakadó egészségügyi szakdolgozói béreket

– többek közt mondta el az Indexnek Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke.