Meghalt Bródy Sándor

D KOM20130511036
2022.02.13. 10:45 Módosítva: 2022.02.13. 11:48
Az író, üzletember, reklámszakember, a magyar irodalom támogatója nemrégiben töltötte be nyolcvankilencedik évét. Budapesten hunyt el.

Bródy Sándor Budapesten nőtt fel, tizenöt évesen került Amerikába, ahol felvette az Alexander Brody nevet.

A Princeton Egyetemen szerzett diplomát, majd a Young and Rubicam reklámcégnél helyezkedett el, ahol harmincnégy év alatt kifutófiúból a cég nemzetközi igazgatója lett. 1984–1987 között a Reklám Világszövetség elnöke volt.

1993-ban vonult vissza, egyre több időt töltött Magyarországon.

Alapítója a Bródy Sándor-díjnak, egyik alapítója, mecénása a Bolyai János alkotói díjnak.

Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész közösségi oldalán ezekkel a szavakkal búcsúzik tőle:

Az egyik legérdekesebb ember volt, akit ismertem. A legizgalmasabb kérdéseket tudta feltenni. Mindig kíváncsi volt. Azt pedig biztosan tudom, hogy nála udvariasabb emberrel nem találkoztam. És már nem is fogok: Sándor egy örökre eltűnt világ képviselője volt, a valódi polgári önérzet, a kifinomult ízlés, a széles műveltség, a könnyed elegancia és a komolyan vett tradíciók világáé. Nagyapja, Bródy Sándor és nagybátyja, Hunyady Sándor Magyarországát képviselte – szigorú komolysággal és kacagó öniróniával egyszerre. Ugyanolyan kitüntető figyelemmel tudott beszélgetni egy pincérrel vagy taxisofőrrel, mint egy akadémikussal vagy miniszterelnökkel. Úgy tudta – mintegy mellékesen – megemlíteni, hogy milyen volt Einsteinnel uzsonnázni, Molnár Ferenccel reggelizni, a világ legnagyobb reklámcégét létrehozni, aztán a siker csúcsán otthagyni, hogy legszívesebben azonnal elcserélted volna vele az életedet.

Az irodalomtörténész azt is leírja, hogy Alexander Brody tanácsának is köszönheti, hogy életpályát változtatott, és a könyvszakmába került. Mint fogalmaz:

Jó volt veled beszélgetni, jó volt veled enni és szivarozni, jó volt tanulni tőled. Isten nyugosztaljon, Sándor!

(via 24.hu)

(Borítókép:  Alexander Bródy, Bródy Sándor unokája beszédet mond a nagyapja születésének 150. évfordulója alkalmából állított emléktábla-avató ünnepségén, az  íróról elnevezett megyei és városi könyvtárban, Egerben 2013. május 11-én. Fotó: Komka Péter / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport