Több mint öt éven keresztül kényszerítettek prostitúcióra egy fiatal nőt

2022.02.17. 08:03
Egy bécsi bordélyházban futtatta egy férfi azt a magyar lányt, aki napi szinten 3-400 eurót keresett neki, amit fenyegetéssel, erőszakkal és kizsákmányolással csikart ki belőle.

A rendőrség a weboldalán számol be arról, hogy az eddig összegyűjtött adataik alapján az ilki lakos R. Ferenc 2014 szeptemberében kiszállított Bécsbe, az általa irányított egyik bordélyházba egy magyar állampolgárságú, rossz anyagi körülmények között élő, kiszolgáltatott helyzetű nőt abból a célból, hogy részére prostitúciós tevékenységet végezzen. Az eredeti megállapodásuk szerint a sértett napi bevételének felét kellett volna átadnia a férfinak. 

Az áldozat 2014 szeptembere és 2020 márciusa között – a bécsi bordélyházak koronavírus miatti bezárásáig – gazdagította futtatóját. Az eredeti megállapodással ellentétben azonban a férfi a nőtől nem csak a napi bevétele felét vette el, hanem a prostitúciós munka révén megszerzett keresetének teljes összegét. Amikor a nő nem tartotta be a számára meghatározott magatartási szabályokat, volt, hogy meg is verte. 

A nőtől elvárta, hogy a hét minden napján dolgozzon, s így napi szinten 3-400 eurót vett el tőle, amit aztán saját megélhetésére fordított. 

A férfit a rendőrök 2022. február 16-án a reggeli órákban vásárosnaményi tartózkodási helyén fogták el. A lakóházban rajta kívül még öt nő tartózkodott, akik közül négy biztosan prostitúciós tevékenységet végzett R. Ferencnek.

Az ingatlanban tartott kutatáskor a rendőrök a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható valamennyi bizonyítási eszközt lefoglalták; köztük a prostitúciós tevékenységgel összefüggő feljegyzéseket, a prostitúciós munkavégzés önkéntességét igazoló, kézzel írt sértetti nyilatkozatokat, mobiltelefonokat, SIM-kártyákat és több millió forint készpénzt.

A 43 éves ilki férfit a KR NNI nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását a felügyelő ügyészségnél. Nem kizárt, hogy a nyomozás előrehaladtával további gyanúsítások várhatók. 

(via Police.hu)