Budapest legyint a kormányhivatalra, a Schadl-bizottság tovább vizsgálódik

image 6483441 (8)
2022.02.23. 13:30
Nem tesz eleget a Fővárosi Közgyűlés a kormányhivatal törvényességi felhívásában foglalt felszólításának, és a Niedermüller Péter által vezetett vizsgálóbizottság folytatja a munkáját.

Az önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó illetékes kormányhivatal szerint az V. és VII. kerületi önkormányzat ingatlanértékesítési gyakorlatát vizsgáló bizottság felállítása jogszerűtlen volt, ezért azt meg kell szüntetni. A napirendi vitában Wintermantel Zsolt a Fidesz–KDNP frakció képviseletében úgy fogalmazott: 

hazudik a főpolgármester, amikor azt állítja, csupán a főváros feladatkörébe tartozó elővásárlási jogának érvényesítését érintő területre korlátozódik a bizottság munkája.

Ezzel szemben a Facebook-oldalán már sokkal bátrabban fogalmaz, azt írva, „hogyan árusította ki az V. és VII. kerületi önkormányzat Schadl Györgynek a fél belvárost”. Ami tehát az előterjesztésben szerepel, annak homlokegyenest ellentmond az, amit a nyilvánosságban képvisel – szögezte le Wintermantel, hozzátéve, a főváros jogszerűtlenül olyan területre merészkedett, ahol nincs semmi keresnivalója.

Niedermüller szerint a Fidesznek az üggyel kapcsolatban van félnivalója, mert ezek az ügyletek rendkívül zűrösek, esetenként törvényellenesek, és ezért nem szeretnék, hogy beszéljenek róla. A bizottság azonban meg fogja mutatni, hogy miként működött a rendszer, és erről a jelentésükben is be fognak számolni. 

32 levelet is írhat a kormányhivatal, ezt a vizsgálatot végig fogjuk vinni, és behozzuk ide a jelentést, amivel majd szembe kell nézniük.

– húzta alá a vizsgálóbizottság elnöke. A vizsgálóbizottság működéséről a bíróság mondhat majd ítéletet, ám mielőtt erre sor kerül, a testület befejezi működését.

A zöldinfrastruktúra-fejlesztési feladatok kapcsán László Imre, a XI. kerület polgármestere a Déli Körvasút kiemelt állami beruházásának kérdését hozta szóba, kifogásolva, hogy az előkészítés megalapozatlanságát a bíróság is kimondta, amikor visszavonta a környezetvédelmi engedélyét. Most 1000 fa kivágására is sor kerülhet, a 1,5 km-es fejlesztési szakasz 300 milliárdba kerül majd. Az ott élők életminősége megóvása érdekében ezért

azt kérte, hogy a Déli Körvasút XI. kerületet érintő fejlesztése csak a Budapestet elkerülő V0 vasúti pályaszakasz megépítése után valósulhasson meg.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes szerint a bírósági ítélet újra lehetőséget kínál arra, hogy a fejlesztés során a zöldterület ne csökkenhessen. Bár Wintermantel Zsolt szerint László Imre kiegészítő javaslatának nincs köze a napirendi ponthoz, azt az előterjesztő befogadta. Újbuda vezetőjének javaslatáról a testület külön szavazott, az elfogadásához szükséges minősített többséget azonban nem kapta meg.

(Borítókép: Gy. Németh Erzsébet, Karácsony Gergely, Kerpel-Fronius Gábor, Kiss Ambrus és Tüttő Kata 2022. február 23-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)