Ezerrel több beteg vár műtétre, mint tavaly ősszel

2022.03.09. 15:10
A várólista így hosszabb, de a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján már nem látható, hogy mennyi időt kell várni egy műtétre. Az Emmi 13,6 milliárd forintot ad a várólisták csökkentésére.

Hosszabban a műtéti várólisták, mint tavaly ősszel – ez derül ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján elérhető adatokból. A rtl.hu vette észre, hogy több műtétnél is vélhetően a korábbinál hosszabb ideig kell várniuk a betegeknek a beavatkozás időpontjára, mivel nőtt a műtétre várók száma.

Tavaly ősszel közel 8800-an vártak műtétre, az átlagos várakozási idő 588 nap volt. A friss adatok szerint már csaknem 9800-an várnak műtétre, de a NEAK adatbázisából az már nem derül ki, hogy egy-egy műtétre most átlagosan mennyit kell várni. Ez az adat február eleje óta nem érhető el a honlapon. 

Erről, valamint ennek okáról nem beszélt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azon a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette, hogy 13 és fél milliárd forintot biztosítanak a várólisták csökkentésére. A miniszter ugyanakkor azt elmondta, hogy 2019-re sikerült jelentősen csökkenteni a műtéti beavatkozások kivárási idejét, viszont a koronavírus-járvány ismét a várólisták növekedését okozta.

A pandémia idején a halasztható műtéteket mindenhol, bizonyos országokban pedig az életet veszélyeztető betegségek kezelését is hosszabb vagy rövidebb ideig halasztani kellett – mondta a miniszter. A kormányzat 2022 végéig meghosszabbította a várólista-csökkentési programot, és a program keretében elvégzett ellátások elszámolásának új feltételeiről döntött. A program célja az, hogy minél több szolgáltató vehessen részt a várólistán szereplők ellátásában.