Nahalka István: A pedagógushiány a holnap tragédiája

Omikron-variáns, választási kampány, orosz–ukrán háború – ezek voltak eddig 2022 legmeghatározóbb témái, de hazai viszonylatban a pedagógusok ügye is meglehetősen nagy szeletet hasított ki a nyilvánosságból. Bárki felmegy az internetre, azt látja, hogy a tanárok finoman szólva sincsenek megbecsülve. Volt ez valaha másképp?

Ha nagyon szigorúan vesszük, azt kell hogy mondjam, soha. Magyarországon a pedagógusok sosem kapták meg azt az anyagi és társadalmi megbecsülést, amit megérdemeltek volna. Voltak persze jobb időszakok, köztük a második világháború környékén, illetve általánosságban nagy tisztelet övezte a tanárokat addig, amíg csak nagyon kevesen jártak középiskolába, de mégiscsak szomorú, hogy időben ilyen sokat kell visszautaznunk ahhoz, hogy valami jót mondhassunk. Ha csak az elmúlt harminc évet nézzük, akkor egy libikókát látunk. Nagyjából tízévente újra és újra a nemzetgazdasági átlagkereset alá esett a pedagógusok bére, mivel a fizetéseket nem tartották karban, azok folyamatosan elinflálódtak. Ma ez a probléma minden eddiginél jobban sújtja a pedagógustársadalmat.

Január elején sorra írták a pedagógusok a nyílt leveleket Orbán Vikornak, ezekből több a sajtóban is megjelent. Az egyik tanár például azt írta, hogy a fizetéséből „csak egy penészes szuterénlyukat” tud bérelni, és ami az étkezést illeti, „szinte kizárólag üres rizsen/tésztán él”. Mi volt az első gondolata ezeket a sorokat látva?

Rögtön a racionális következmények jutottak eszembe, amelyek persze már ma is látszanak, de a pedagógushiány valójában a holnap tragédiája. A pedagóguskorfa felfele szélesedik, vagyis sokkal több az idős, nyugdíj előtt álló kolléga, mint ahány pályakezdő fiatal van. Ennek előbb-utóbb katasztrofális következményei lesznek. Emellett természetesen az előbb idézett sorokat olvasva a mostani helyzet emberi oldala is megérintett, belegondoltam, hogy mi van akkor, ha két fiatal pedagógus összeházasodik. Nagyon össze kell szedniük magukat ahhoz, hogy egyáltalán megéljenek, színházról, könyvekről, utazásról pedig még csak nem is álmodhatnak, noha az értelmiségi munkának ez is az alapja lenne.

A szakszervezetek szerint több mint 12 ezer főállású pedagógus és oktatásban dolgozó hiányzik a közoktatásból. A tanárhiány a XXI. század vívmánya?

Valamekkora tanárhiány mindig is volt, de korábban a pályára belépők egészen jól pótolták a kilépőket, ez az, ami ma hiányzik. Gyakran hallunk rémtörténeteket arról, hogy a pedagógusok már negyvenfős osztályokban tanítanak. Még ha van is példa ilyenre, a helyzet az, hogy hazánkban az egy tanárra jutó tanulók száma tíz fő, ami európai viszonylatban is jónak számít. A probléma abból adódik, hogy vidéken, főként a falvakban rengeteg az alacsony létszámú osztály, csak az a tanár, aki nyolcfős osztályban tanít, nem szól.

Mi a megoldás? Be kell zárni a kis létszámú iskolákat?

Ez egy roppant bonyolult kérdés, mivel számos kis iskola kéz a kézben jár a szegregációval. Nagyon alaposan meg kell gondolni, hogy bezárjuk-e ezeket az intézményeket, sokszor ugyanis az az utolsó értelmiségisziget a településen. Másrészt van az a szint, amikor jobbat teszünk a gyerekeknek azzal, ha átutaztatjuk őket egy olyan városi iskolába, ahol lényegesen rendezettebb körülmények vannak. De ez már a szegregáció visszaszorításának a problémaköre, a tanárhiányra sokkal inkább az azonnali és jelentős béremelés lehet a megoldás.

Visszatérve az év eleji eseményekre, január 31-én 27 ezer pedagógus vett részt figyelmeztető sztrájkban – a bíróság utólagos döntése alapján ezt jogszerűtlenül tették. Mi erről a véleménye?

Tulajdonképpen csak amiatt volt jogszerűtlen a sztrájk, mert még nem volt jogerős bírósági döntés a munkabeszüntetés idején. Ahogy én látom az eseményeket, csak a határidőkből futottak ki, ami a hónapokon át húzódó eredménytelen sztrájktárgyalások eredménye. Meglátjuk, hogy a most következő márciusi sztrájkot utólag milyen módon próbálják meg elkaszálni.

Az egyik eszköz erre az a február 11-i kormányrendelet, mely a sztrájk nyomásgyakorló funkcióját gyakorlatilag megszüntette. A diákoknak a saját termükben kell maradni, a tanároknak az órák egy részét meg kell tartani. Emiatt kezdtek a pedagógusok polgári engedetlenségi akciókba. Volt már példa hasonlóra?

Egy-egy apróbb megmozdulás biztosan volt, de hogy több héten át országszerte számos iskolából csatlakozzanak, az egy új dolog. A gyakorlatban ez elmaradt órákat jelent, tulajdonképpen olyan, mintha a pedagógus igazolás nélkül betegszabadságon lett volna. Ennek megvan a maga veszélye, papíron akár súlyos következménye is lehet, de a gyakorlatban mit tehetnek? Elveszik a jutalmat, ami eleve nincs, vagy elküldik a tantestület háromnegyedét?

Ez a forgatókönyv nem túl valószínű. De akkor mégis mi mozdíthatja előre a mostani helyzetet?

Sok múlhat a szülőkön, az már rögtön egy más kérdés lesz, ha ők is elkezdik hallatni a hangjukat. Emellett még lehet súlya a márciusi munkabeszüntetésnek, az ugyanis akár napokig is eltarthat. Ami a részvételt illeti, a rendelet miatt két lehetséges forgatókönyv van: az egyik, hogy sokaknak ebben a formában már nem lesz kedvük beleállni a sztrájkba, mert úgy érzik majd, hogy az értelmét vesztette. Másrészt elképzelhető, hogy éppen ez a fajta ellehetetlenítés még inkább felkorbácsolja az indulatokat, és minden eddiginél nagyobb lesz a részvétel.

Bárhogy is lesz, a kormány álláspontja már ismert: a baloldal politikai akciójaként értelmezik a márciusi sztrájkot.

Nem erről van szó, egész egyszerűen tényleg nagyon rossz a helyzet. A szakszervezetek évek óta tárgyalnak a minisztériummal, de a sztrájktárgyalások is ősz óta tartanak. Ez az egész már réges-rég egy lezárt ügy lehetne, de most, hogy ennyi idő eltelt, legalább – tévesen – politikai akciónak lehet titulálni.

A kormány 2023-ra ígért jelentős béremelést, de mint tudjuk, a tanárok a magasabb fizetések mellett az óraszám csökkentéséért, a jobb körülményekért és a nagyobb önállóságért is küzdenek. Mit gondol, idővel ezekben a kérdésekben is lehet változás?

Radikális oktatáspolitikai változást én csak egy kormányváltás keretében tudok elképzelni. Bárhogy is alakul a választás, a hatalomnak egyszer s mindenkorra fel kell ismernie, hogy a XXI. század harmadik évtizedében nem lehet ilyen iszonyúan konzervatív oktatást csinálni, mert az már nem tudja a modern társadalom számára megadni mindazt, amire annak szüksége van.