Egy budapesti ékszergyártó cégtől loptak aranyat

2022.03.15. 11:20 Módosítva: 2022.03.15. 11:22
Jelentős értékű aranyat loptak el egy ékszergyártó cég fővárosi telephelyéről, a rendőrök két napon belül nyomára akadtak a bűncselekmény feltételezett elkövetőinek – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

A XXII. kerületi rendőrkapitányság egy 42 éves pákozdi és egy 47 éves székesfehérvári férfi ellen indított eljárást, írták a hivatalos közleményben. 

A nyomozás adatai szerint a fiatalabb férfi március 9-én hajnalban egy ékszergyártó cég fővárosi telephelyének egyik ablakán keresztül tört be az épületbe, majd onnan több mint egy kilogramm aranyat vitt el.

Az okozott kár meghaladja a 14 millió forintot.

A gyanú szerint az elkövetőnek egy ötletadója, illetve segítője is volt, a székesfehérvári férfi üzleti kapcsolatai révén korábban már járt a bűncselekmény helyszínén, így kellő mennyiségű információval láthatta el a tolvajt.

A nyomozás folyamán a feltételezett betörő telefonjában az eltulajdonított aranyról fényképeket találtak, a nemesfém felkutatása érdekében a nyomozás még tart.

A rendőrök a fent említett két férfit elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki őket jelentős értékre elkövetett lopás miatt.

A gyanúsítás ellen mindketten panasszal éltek, ám érdemben nem nyilatkoztak az esettel kapcsolatban. A bíróság elrendelte mindkettejük letartóztatását.