Kerti gazégetésnek indult, nagy baj lett belőle

2022.03.23. 21:23
Tűzgyújtási tilalom van érvényben Magyarországon március 10. óta.

Mostanáig 5600 szabadtéri tűz volt az országban, mintegy 14 500 hektárnyi terület égett le. Nyolc ember megsérült, egyvalaki pedig életét vesztette olyan tüzek miatt, amelyek kerti gazégetésnek indultak – tájékoztatta szerkesztőségünket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Mukics Dániel tűzoltó alezredes közleménye szerint Magyarországon március 10. óta tűzgyújtási tilalom van érvényben, március 21-én pedig közleményében tartósan vízhiányos időszakot állapított meg a belügyminiszter.

Elmondásuk szerint a csapadékmentes telet követő száraz tavasz kedvez a szabadtéri tüzek kialakulásának. A katasztrófavédelem szerint annak érdekében, hogy megelőzzük a természetet és az épített környezetet is veszélyeztető tüzeket, az alábbiakra érdemes odafigyelni:

  • Tilos tüzet gyújtani az erdőkben, fásításokban és ezek kétszáz méteres körzetében, még a kijelölt tűzrakó helyeken is.
  • Kerten belül zöldhulladékot csak abban az esetben lehet égetni, amennyiben azt az önkormányzat rendeletben engedélyezi.
  • Kerten belül csak az önkormányzati rendeletben meghatározott időszakban szabad égetni.
  • A tüzet soha nem szabad felügyelet nélkül hagyni.
  • Mindig legyen a közelben oltóvíz és egy szerszám, amellyel a tűz kordában tartható.
  • Ha feltámad a szél, az égetést abba kell hagyni.
  • Ha az önkormányzatnak nincs a kerti zöldhulladék-égetést szabályozó rendelete, tilos a kertben száraz növényeket égetni.
  • Kommunális hulladékot égetni sehol sem szabad.
  • Tarlót és nádast égetni az egész országban tilos.
  • A tűzgyújtási tilalom nem vonatkozik a kerti szalonnasütésre, grillezésre, bográcsozásra.
  • Ne dobjuk el az égő cigarettacsikket.
  • Ha valaki tüzet észlel, hívja a 112-es segélyhívó számot.

Az aktuális tűzgyújtási tilalomról és a tűzgyújtási szabályokról a katasztrófavédelem, illetve a Nébih honlapján lehet tájékozódni.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.