Jól van? Az NNK szerint húsz százalékkal nőtt a betegek száma egy hét alatt

2022.03.24. 11:50
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint március 14. és 20. között 20 százalékkal több influenzás beteget regisztráltak, mint az azt megelőző héten. Az országban a 11. héten 25 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

A 11. héten 13 közigazgatási területen emelkedett, haton csökkent, egy területen nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A 100 ezer lakosra jutó orvoshoz forduló betegek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg (653), Zala (624) és Baranya (452) megyében volt a legmagasabb, míg Komárom-Esztergom (77) és Pest (99) megyében a legalacsonyabb – idézi a közleményt az MTI.

Az influenzaszerű megbetegedéseket változatlanul a 3–14 éves gyermekek között diagnosztizálták a leggyakrabban (44,9 százalék). Az orvosnál megjelent betegek 31,5 százaléka 15–34 éves volt, a 35–59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 17,3 százaléka, 6,3 százaléka pedig a 60 éven felüliek közül került ki.

A tavalyi év 40. hete és az idei 11. hete között összesen 1142 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNK laboratóriumában, ezekből 207 esetben igazolták az influenza A vírust, 148 mintánál a megbetegedés hátterében légúti óriássejtes (RSV), huszonkét esetben adenovírus-, kilencvenben koronavírus-fertőzés állt.