Hétfőtől ellenőriz az NVI, eddig 38 ezer levélszavazatot adtak le

2022.03.24. 10:21
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőtől ellenőrzi a beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatait. Az NVI honlapján csütörtökön olvasható adatok szerint eddig csaknem 38 ezer levélszavazatot adtak le, ebből több mint 21 ezret külképviseleteken, és majdnem 17 ezret levélben juttattak vissza az NVI-hez.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az országgyűlési választáson, amennyiben március 9-éig felvetették magukat a névjegyzékbe, ezt 456 ezren tették meg – írja az MTI. Az NVI-hez az első levélszavazatok március 16-án érkeztek meg. A Kárpát-medencében lévő külképviseletekről a tervek szerint a szavazás előtt legalább egyszer hazaszállítják az urnában lévő szavazatokat, hogy az NVI elvégezhesse a szavazók ellenőrzését.

Az NVI-hez beérkezett, valamint a külképviseletekről beszállított levélszavazatok feldolgozása március 28-án, hétfőn kezdődik. Akkor felbontják a külső, szállító borítékot, és az azonosító nyilatkozat tartalmát a levélben szavazók névjegyzéke alapján ellenőrzik, szükség esetén a személyazonosságot igazoló hatósági igazolvány-nyilvántartásban, valamint a polgárok személyi és lakcímadatait tartalmazó nyilvántartásban is ellenőrzik.

Érvénytelen a szavazási irat, ha…

  • Érvénytelen a szavazási irat, ha a válaszboríték nincs lezárva, hiányzik az azonosító nyilatkozat vagy a belső boríték, a szavazási irat több belső borítékot tartalmaz, vagy nincs lezárva a belső boríték.
  • Érvénytelen a szavazási irat, ha a nyilatkozat hiányosan tartalmazza a választópolgár adatait, nincs aláírva, vagy a választópolgár már leadott szavazási iratot.
  • Nem lesz a szavazási irat érvénytelen, ha a szavazási irat nem az NVI által megküldött külső borítékban van, a válaszboríték kis mértékben sérült (de sem abba betenni, sem abból kivenni iratot nem lehet).

Ha a választópolgár személyazonossága kétséget kizáróan megállapítható, amiatt nem lesz érvénytelen a válaszboríték, ha azért nem egyeznek az azonosító nyilatkozaton feltüntetett adatai a nyilvántartásban lévőkkel, mert közben megváltozott a neve, ékezethiba található az azonosító nyilatkozatban, írásmódbeli eltérés vagy a földrajzi név idegen nyelvű megjelölése okozza az eltérést.

Amennyiben az azonosító nyilatkozaton feltüntetett adatok a levélben szavazók névjegyzékében, illetve nyilvántartásokban szereplő adatokkal megegyeznek, a szavazatot tartalmazó borítékot – felbontás nélkül – félreteszik. Ezt ugyanis csak a szavazás lezárulta után lehet felnyitni.

Az országgyűlési választásokat 2022. április 3-án tartják, az erről szóló cikkeinket itt találja.