Karácsony Gergely: Húsz éve felülmérik a Fideszt

2022.03.29. 21:56 Módosítva: 2022.03.29. 21:56
„Szoros eredmény lesz, egyáltalán nem tartom megalapozottnak azokat a vélelmeket, hogy az ellenzéknek ne lenne nagyon komoly esélye” – jelentette ki Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Azt is mondta, hogy most nagyobb esélyt lát a kormányváltásra, még „az elemző agyával is”.

A főpolgármester biztos abban is, hogy az úgynevezett billegő fővárosi kerületekben „fasorban sem lesz” a Fidesz, amely szerinte „leszerepelt” Budapesten.

A kutatásokra – amelyek szerint a Fidesz vezet – azt mondta: ha 2018-ban egységesen indul az ellenzék, akkor kikapott volna a Fidesz. Karácsony Gergely szerinte egyébként arról van szó, hogy „húsz éve felülmérik” a Fidesz támogatottságát, de nem azért, mert a magyar szakemberek nem elég jók, vagy manipulálni akarnak, hanem azért, mert a Fidesz szavazói hangosabbak, és inkább felveszik a telefont a közvélemény-kutatóknak.

Min csodálkozna Márki-Zay Péter?

Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje szerint egy Európát és a NATO-t eláruló Putyin-barát kormány nem számíthat semmilyen jóindulatra sem az Európai Unióban.

Sőt, csodálkoznék, hogyha nem sújtanák Orbán miatt Magyarországot szankciókkal

– tette hozzá az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Hangsúlyozta: fontos, hogy Magyarország azt az Uniót és azt a NATO-t támogassa, amely az egyetlen biztosítéka annak, hogy hazánk kimaradjon a háborúból.

Márki-Zay Péter emellett elmondta még, hogy miért tartja hazaárulónak Szijjártó Pétert, illetve „abszolút légből kapott hazugságnak” nevezte, hogy megegyezett volna Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a fegyverszállításról és a szankciókról. Továbbá az is szóba került, hogy a kormányoldaltól vagy az ellenzéktől lehet-e megszorításokra számítani a választás után.