Új képzési helyet alakít ki az MCC Nyíregyházán

2022.03.29. 15:48
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) képzési helyet alakít ki Nyíregyházán, a képzések idén szeptemberben indulnak el. Az intézmény célja, hogy minden megyében és a határon túl is oktatási központokat hozzanak létre.

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kedden jelentette be a nyíregyházi központ indulását – számolt be az MTI.

Elmondta: a 25 éve működő, több mint ötezer hallgatóval rendelkező tehetséggondozó intézménynek jelenleg 23 képzési helyszíne van, amelyből 14 Magyarországon, a többi pedig Kárpátalján és Erdélyben működik.

Az a céljuk, hogy minden megyében elérhetővé váljanak a képzések, valamint határon túl, Felvidéken, Délvidéken és a nyugati országokban is megjelenjenek az MCC-központok.

Nyíregyházán az általános és középiskolás program indul el szeptembertől, emellett heti rendszerességgel szerveznének majd nyilvános rendezvényeket.

Az MCC tízéves kortól az egyetemi végzettség megszerzéséig nyújt ingyenes képzéseket a legtehetségesebb magyar fiatalok számára.

Szerepe szerint inkább kiegészítője, mint konkurenciája a közoktatásnak és a felsőoktatásnak

– tette hozzá Orbán Balázs. Arról is beszélt, hogy az intézmény a diákoknak egyéni és speciális képzési alkalmakat, külföldi ösztöndíjat, mentorálási lehetőségeket biztosít, a képzéseket pedig neves hazai, valamint külföldi oktatók és szakértők tartják.

Orbán Balázs kiemelte, hogy 2020-ban az Országgyűlés törvényben ismerte el az MCC több mint két évtizedes tevékenységét, valamint nagy volumenű támogatást is biztosított az intézmény működési hatósugarának kiterjesztésére. A végső céljuk tízezer diák oktatása szerte a Kárpát-medencében. Az MCC a nyíregyházi belvárosban vásárolt ingatlanban kezdi meg a helyi képzéseket.

Az MCC nyíregyházi eseményén az is elhangzott, hogy április közepétől válnak elérhetővé honlapjukon a felvételivel kapcsolatos legfontosabb információk. A tervek szerint a 10–14 éves és a középiskolás korosztálynak indítanak képzéseket, de a szülőknek is szerveznek majd szakmai beszélgetéseket, könyvbemutatókat és vitaesteket.

Február elején interjút készítettünk Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával, aki többek között beszélt arról, milyen nemzetközi programjaik vannak, mennyire jelenthet versenyképes alternatívát az MCC a nyugati egyetemekhez képest.