Egyetértő és érvénytelen kérdőívek sokasága várható a gyermekvédelmi népszavazáson

D  YT20220214020
2022.03.31. 16:08

A hétvégén esedékes gyermekvédelmi népszavazás kevésbé került a médiafigyelem középpontjába a parlamenti választás, az Ukrajnában dúló háború és a koronavírus-járvány árnyékában. Éppen ezért az erről szóló összefoglalónk után megkerestünk néhány közvélemény-kutató intézetet, azt tudakolva, foglalkoztak-e a referendum várható kimenetelével. Az érvényesen voksolók többsége nemmel szavaz majd, igen válasz alig várható. És ön mit tervez? Szavazásunkban elmondhatja.

Érdeklődésünkre a Závecz Research képviseletében a piac- és társadalomkutató intézet alapító-ügyvezetője, Závecz Tibor küldött gyors választ, amelyben maga is megerősítette, hogy ez a téma csakugyan elsikkad, nemcsak a sajtóban és a közvélemény-kutatóknál, de meglátása szerint a pártkampányokban is.

Závecz Research: A pártszimpátia most mellékes

Mindazonáltal a Závecz Research éppen az említett levélváltás után, csütörtökön közzétette az erről szóló kutatását, amelynek fő megállapítása az, hogy a népszavazáson sok érvénytelen szavazat várható, miközben alig lesz igennel voksoló.

A gyermekvédelmi népszavazás négy kérdése

  1. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
  2. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  3. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
  4. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

A 24.hu megbízásából készített elemzésből úgy tűnik, hogy bizonyos szempontból a gyermekvédelmi népszavazás feleslegesnek tűnik, ugyanis azok, akik ki akarják tölteni a szavazólapot, pártszimpátiájuktól függetlenül nagyon hasonlóan gondolkodnak a témáról. Különbség mindössze egy kérdésnél figyelhető meg.

Ugyanakkor a választási részvételüket ígérők 12 százaléka egyetlen kérdésre sem válaszol majd, ők tehát biztosan érvénytelenül voksolnak.

Kérdésenként további négy-négy százalék mondta ezt a felmérésben, hat-hét százalék pedig azt, hogy még nem tudja, hogyan szavaz.

Az is kiderült, hogy az ellenzéki összefogás támogatóinak 27 százaléka egyáltalán nem válaszol majd a népszavazás kérdéseire, további nyolc-tíz százalék pedig bizonyos kérdésekre nem akar felelni, vagyis várhatóan érvénytelenül voksol.

A válaszadók 69 százaléka nem támogatná, ha kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartanának, de ez az egyetlen olyan kérdés, amelyre nagyobb számban érkezhetnek igenlő válaszok: nyolc százalék felelt így, vagyis úgy, hogy nincs ellene a szexuális irányultságok iskolai bemutatásának.

Az ellenzéki szavazók között 15 százalék a megengedők aránya, 46 százalékuk viszont a kormány álláspontja, vagyis a nemleges válasz mellett van.

A második kérdésre a válaszadók 77 százaléka mondott nemet, és mindössze egy százalék igent. Érdekes megállapítás, hogy az ezerfős reprezentatív felmérésben részt vevő ellenzéki szavazók között egyetlenegy sem akadt, aki támogatná a nemi átalakító kezelések népszerűsítését a kiskorúak között. 

A harmadik a kérdésre 76 százalék mondott nemet a felmérésben, és két százalék igent, de még az ellenzék támogatói között is 55:3 a nemmel, illetve igennel szavazók aránya.

Az előző kérdésekhez hasonlóan a negyediknél is 77 százalék volt a nemleges válaszok aránya, és mindössze egy százalék felelt igennel. Ahogy az összes kérdésnél, ennél is a 40–59 év közöttiek a leginkább elutasítók.

Nézőpont: A gyerekeket a szülők neveljék

A népszavazás várható kimenetelének esetleges vizsgálatáról megkérdeztük a Századvég elemzőintézetet is, de tőlük mindeddig nem kaptunk választ, ezért ezúttal a Nézőpont Intézet tavalyi felmérésére hivatkozunk, amely tulajdonképpen egybecseng a fent leírtakkal, és kiderül belőle, hogy a magyarok többsége a kormánnyal ért egyet a népszavazás kérdéseiben.

Megállapítják, hogy 

négyből három magyar felnőtt állampolgár (74 százalék) szülői engedélyhez kötné, mit taníthatnak az iskolákban és az óvodákban a gyermekeknek a homoszexualitásról,

és mindössze ötből egy ember (húsz százalék) véli úgy, hogy ennek nem kell függenie a szülői engedélytől.

A Nézőpont értékelése szerint a kormánykritikus személyek többsége is a szülői engedélyek mellett foglalt állást (56 százalék), közülük mindössze harmaduk áll az LMBTQ-szervezetek pártján. 

Mint írták, a kormánypárti tábor elsöprő támogatása mellett (86 százalék) az ismeretlen preferenciájúak kétharmada is támogatja a kormányzati álláspontot, miszerint a szülő dönthessen arról, hogy mit tanítanak gyermekének a homoszexualitásról a közintézményekben. 

A Nézőpont szerint demográfiai csoportok szerint minimális eltérések tapasztalhatók, vagyis a fiatalok kétharmada, az idősebbek négyötöde osztja a kormánypártok álláspontját, míg Budapesten tízből hét, vidéken négyből három ember vélekedik úgy, hogy a szülő dönthessen a kérdésben.

Érvényesség és eredményesség

Az országos népszavazás akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavaz, és akkor eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele azonos választ ad a megfogalmazott kérdésre.

Alább ön is elmondhatja véleményét a népszavazással kapcsolatban.

Ön mit tervez a gyermekvédelmi kérdőívvel?

(Borítókép: Az országos népszavazás szavazólapjainak jóváhagyott mintái a Nemzeti Választási Bizottság ülésén a Nemzeti Választási Iroda Alkotmány utcai székházában 2022. február 14-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)