Ígéretszámláló – ha a csillagok lehozatalát nem is, de ezeket mind megígérték a kis pártok

igeret szamlalo kis partok
2022.04.01. 17:13
Míg a választási kampányban a két nagy politikai tömb, a Fidesz–KDNP és az Egységben Magyarországért ellenzéki összefogás nagy hangsúlyt fektetett az egymás elleni vetélkedésre, addig a kisebb pártok igyekeztek bemutatkozni, felkerülni a térképre – vagy rajta maradni –, és a számukra fontosnak tartott ügyeket a választókhoz eljuttatni. Ígéretszámláló című kétrészes cikksorozatunk első felében a négy országos listát állító, parlamenti bejutásért küzdő párt – a Mi Hazánk, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Megoldás Mozgalom és a Normális Élet Pártja – célkitűzéseit gyűjtöttük össze.

Szibériába küldenék a politikai bűnözőket

A Toroczkai László és Dúró Dóra vezette Mi Hazánk Mozgalom (Mi Hazánk) 2018-as alapítónyilatkozatában leszögezte: a párt a rendszerváltás stratégiai hibáit kívánja orvosolni, szerintük ugyanis radikális változásra van szükség ahhoz, hogy „újra emelkedő nemzet lehessünk”.

A több mint százoldalas, Virradat című programjukat két hónappal ezelőtt, február 1-jén tették közzé, ebben a dokumentumban és úgy általában a kommunikációjukban is „a harmadik utat jelentő Mi Hazánk Mozgalomként” hivatkoznak önmagukra, jelezvén, hogy a jelenlegi kormánytól és az ellenzéki összefogástól is elhatárolódnak. Erre utal az az ígéret is, miszerint „az összes eddigi kormányt” elszámoltatnák.

  • Célkitűzéseik közt szerepel a hazafias nevelés és a nemzeti szuverenitás megerősítése, amihez szerintük vagy meg kell változtatni az Európai Uniót, vagy ki kell lépni belőle.
  • Az Európai Unió mellett a NATO-ról is megvan a véleményük. Mint írják, „a szövetséghez való csatlakozás nem a magyar, hanem az amerikai érdekeket szolgálta”. A Mi Hazánk többek között erre hivatkozva vezetné be a sorkatonai alapképzést.
  • A trianoni diktátumot a világtörténelem legigazságtalanabb békeszerződésének tartják, álláspontjuk szerint ennek a törvénynek a magyar Országgyűlés általi hatályon kívül helyezése egyrészt erkölcsi elégtételt jelentene, másrészt jogi lehetőséget biztosítana jóvátétel kéréséhez. „Sohasem tudhatjuk, hogy a nemzetközi helyzet mikor alakul úgy, hogy akár olyan célokat is el tudjunk érni, amelyekről most még álmodni sem merünk” – olvasható a programban.
  • Gazdasági törekvéseik alapvetése az önellátó mezőgazdaság és a globalista multik háttérbe szorítása. Ezen a ponton megjegyzik, hogy „a koronavírus árnyékában új világrendet építő globális nagyurakat” is keményen megadóztatnák.
  • A párt a romák helyzetével is kiemelten foglalkozik. Radikálisan megváltoztatnák a támogatások rendszerét, és létrehoznák a Családtervezési Hatóságot, amely azt a „káros demográfiai folyamatot” lenne hivatott megállítani, miszerint „a születendő magyarság létszáma generációnként megfeleződik, a cigányságé pedig megduplázódik”. 
  • A magyarországi büntetés-végrehajtási intézményeket munkatáborrá alakítanák át, de „ha valaki szeretne”, opcionálisan az oroszországi, leginkább szibériai börtönökbe is mehetne. Ezzel együtt lennének olyan bűncselekmény-kategóriák, amelyeknek elkövetői nem választhatnának, a politikai bűnözőket például automatikusan Szibériába küldenék. Emellett a „megnevelhetetlen, többszörös visszaeső gyilkosok számára visszaállítanánk a halálbüntetést”.
  • Olyan közösségi médiát hoznának létre, amely „nem erőlteti rá a deviáns propagandát, a kultúrmarxista, fehérellenes, keresztényellenes, családellenes világképet a felhasználókra” – legfőképpen a gyerekek „homoszexuális átnevelését” kell megakadályozni.
  • Emellett választójogot csak annak adnának, aki legalább írni-olvasni tud.

A Dúró Dórával, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettesével készült interjúinkat itt és itt tekintheti meg.

Bármit megígérnek

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) olyan, társadalmi és politikai kérdések iránt elkötelezett alkotócsoportként hivatkozik magára, „mely egyszer majd megnyeri a választásokat”. A pártot 2014-ben jegyezték be, előtte egyesületként működtek.

„Április 3-án húzd be az egyetlen értelmes választást!” – a 2022-es választási kampányban így szól a Kutyapárt szlogenje. Az ígéretek vonatkozásában leszögezték, hogy „amellett persze, hogy bármit megígérnek”, „jobb szeretnek múlt idejű kijelentő módban beszélni, mint jövő idő feltételes módban”.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a weboldalukon részletesen, megyékre, kerületekre lebontva meg lehet nézni, hogy mi mindent tettek le az asztalra az elmúlt években: például gumikacsákat helyeztek el a kátyúkban felgyülemlett esővízben, de számtalan padot, járdát megújítottak, egyes helyeken pedig kerti törpéket helyeztek el a buszmegállókban.

Mi úgy döntöttünk, hogy mielőtt szívrohamot kapnánk a kilátástalanságtól, inkább szép, vicces és hasznos dolgokat csinálunk

– hirdeti magáról a Kutyapárt.

Amennyiben bejutnak a parlamentbe – a közvélemény-kutatások szerint éppen súrolják az ötszázalékos bejutási küszöb határát –, többek között az erdők védelméért, a marihuána legalizációjáért küzdenének, de két komolyabb ügyben részletesebb programot is összeraktak.

Egyrészt újragondolnák a közbeszerzési rendszert. Szerintük ezáltal a korrupciót „már csírájában el lehetne fojtani”. Ötletük lényege egy olyan rendszer kialakítása, amely az irányított, manipulált közbeszerzéseket automatikusan azonosítaná és hatóságilag kezelné.

Másrészt nagyobb átláthatóságot szeretnének – hogy ezt pontosan mely területeken és hogyan képzelik el, azt tizenegy pontban foglalták össze.

  • Kezdeményezzük az állami ingatlanok nyomonkövethetőségét a privatizálásuk után is, hogy csökkentsük a visszaéléseket.
  • Javasoljuk az ingatlan-nyilvántartásban a tulajdoni lapok kereshetőségét tulajdonosok szerint, hogy ne tudják könnyen tisztára mosni ingatlanvagyonokban a korrupciós pénzeket.
  • Kereshetővé tesszük a bírósági ítéleteket, hogy ne csak az adott ügyben jártas jogászok tudják megtalálni, hogy mi áll az anonimizált ítéletekben.
  • Átláthatóvá tesszük a közpénzből működő egyházak gazdálkodását.
  • Elérjük, hogy az állami szervezetek és vállalatok kereshető formában töltsék fel a működésükre vonatkozó adatokat tartalmazó fájlokat az internetre.
  • Azon dolgozunk majd a parlamentben, hogy a képviselői vagyonnyilatkozatok legyenek tíz éven át elérhetők, ellenőrizze a NAV a tartalmuk valódiságát, és büntethető legyen, aki valótlanságot tartalmazó vagyonnyilatkozatot ad le.
  • A közpénzből működő szervezetek egymillió forint feletti szerződései, beszerzései nyilvánosak lesznek a közzétételi listák részeként.
  • Az újságírók elleni rágalmazási perek lehetőségét megszüntetjük, mert számos más jogi eszköz is van a hazugságok ellen.
  • Legyen kötelező képzés a képviselőknek, hogy értsék is azt, miről döntenek.
  • Vállaljanak anyagi felelősséget a képviselők a döntéseikért.
  • Tartozzanak büntetőjogi felelősséggel az adatgazdák a közérdekű adatok nyilvánosságának akadályozásért.

A kutyapártos Terdik Rolanddal készült beszélgetésünket ide kattintva tekintheti meg.

A megoldás: digitalizáció

Magyarország egyik leggazdagabb embere, a millliárdos Gattyán György tavaly ősszel szállt be a politikába. Pártját, a Megoldás Mozgalmat mindössze három hónappal ezelőtt, december 24-én jegyezték be. Legfontosabb célkitűzésük, hogy „a múltat végleg magunk mögött hagyjuk”, és hogy „hazánk ténylegesen átlépjen a XXI. századba”, jelszavuk a digitalizáció. Nem túl hosszú, sok helyen csak címszavakból álló programjuk a következőket említi:

  • A visszaélések elkerülése érdekében a közbeszerzési rendszert ők is átalakítanák, egy digitális informatikai rendszer felügyelete alá helyeznék.
  • Az oktatás területén tízszázalékos béremelést adnának az állami oktatásban dolgozóknak, és garantálnák, hogy a fizetésük inflációkövető lesz. Ami a diákokat illeti: 14 éves kor felett minden gyereknek laptopot adnának.
  • Jelentősen csökkentenék a közmédia költségvetését.
  • Az anyáknak biztosítanák az otthoni munkavégzés lehetőségét.
  • A miniszterelnöki pozíciót maximum két ciklus erejéig, nyolc évig tölthetné be ugyanaz a személy.
  • Létrehoznák a magyar Szilícium-völgyet.

Gattyán György javaslata szerint a fenti pontok végrehajtása után felszabaduló több száz milliárd forintot a vidék felzárkóztatására, azon belül is „az ország digitális tudatra ébredésének elősegítésére” kellene fordítani.

A Megoldás Mozgalom vezetőjével készített korábbi interjúnkat itt olvashatja.

Szorosabbra fűznék a viszonyt Oroszországgal

Gattyán Györgyhöz hasonlóan Gődény György is 2021 őszén jelentette be, hogy indul a választáson. A vírus- és oltásszkeptikus nézeteiről ismert testépítő-gyógyszerész Normális Élet Pártját (NÉP) ugyanakkor már 2020 nyarán bejegyezték.

Alapvető célkitűzésük „a káosz megelőzése”, „a feje tetejére állt világ rendjének visszaállítása” és „az emberi lét értelmének visszaadása”.

  • A Normális Élet Pártja az Európai Unió és a NATO keretei közt képzeli el a jövőt, viszont nagyobb hangsúlyt fektetne a magyar érdekek érvényesítésére.
  • Szorosabbra fűznék ugyanakkor a külpolitikai kapcsolatainkat olyan, az Európai Unión kívüli országokkal is, mint például Oroszország. „A politikának nincs semmi köze ahhoz, hogy kivel kereskedünk, amíg nem fegyvert adunk el. Ezek észszerűségi és gazdasági, nem pedig érzelmi vagy politikai kérdések” – állítja a Gődény-párt.
  • Programjukban nem meglepő módon az egészségügyi kérdések is markánsan megjelennek. Szerintük az mára „betegségiparrá alakult át”, és a járvány is ezt támasztotta alá. Az oltások terén az önkéntességet tekintik alapkövetelménynek, a gyógyszerreklámokat betiltanák.
  • Ingyenessé tennék továbbá az internetet, és minden családnak adnának számítógépet. Álláspontjuk szerint ez elengedhetetlen a tájékozódáshoz, a „tisztánlátáshoz”.
  • A Mi Hazánkhoz hasonlóan ők is kevesebb teret adnának multinacionális cégeknek és külföldi befektetőknek.

Cikksorozatunk következő részében a Fidesz–KDNP és az Egységben Magyarországért ellenzéki összefogás ígéreteit gyűjtjük össze.

(Borítókép: Index)



  • Hírek
  • Támogatások