Varga Judit: Építő és védelmező nemzet vagyunk

2022.04.01. 15:06
Békében akarunk élni, békében akarunk építkezni, mondta többek között Varga Judit Mélykúton.

Mi, magyarok egy építő és védelmező nemzet vagyunk, építkezni pedig csak békében lehet, nem engedhetjük meg, hogy a baloldal belesodorja Magyarországot az ukrajnai háborúba – mondta az igazságügyi miniszter a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, de hivatalos Facebook-oldalán is közzétette gondolatait.

Varga Judit az új, több mint ötmilliárd forintos állami támogatással épülő művelődési és sportcentrum alapkőletételi ünnepségén kiemelte: mi, magyarok a tehetségünkkel és a szorgalmunkkal, az intellektusunkkal gyarapítottuk Európát, a világot, az egyetemes kultúrát, történelmi jelentőségű sikereket értünk és érünk el a sportban.

A magyar békében akar élni és békében akar építkezni, hiszen építkezni csak békében lehet. A béke, amit meg kell becsülnünk, az jelenti az építkezést, a háború jelenti a rombolást

– hangsúlyozta a miniszter, aki úgy fogalmazott: azért emelünk házat a kultúrának, hogy aztán alakítson bennünket, és azért építünk sportcentrumot, hogy legyen helye a sporttehetség kibontakozásának is.

Varga Judit az ukrajnai háború kapcsán kijelentette: ez a háború nem a mi háborúnk, és hozzátette: ebben a háborúban mi nem nyerhetünk semmit, de mindent elveszíthetünk”.

Ezért április 3-án nagyon egyenesen meg kell üzennünk a baloldalnak: hagyjanak fel a felelőtlen kijelentésekkel, ne szítsanak békétlenséget. Nem fogjuk hagyni, hogy feláldozzák fiainkat és a magyar családokkal fizettessék meg a háború árát.

Hangsúlyozta: nem engedhetjük meg, hogy katonákat küldjenek ebbe a fegyveres konfliktusba, és amíg Magyarországnak nemzeti-polgári kormánya van, addig Magyarország nem fog belesodródni semmilyen háborúba.

Mi alkotunk, nemzetet és hazát építünk”, erre az építkezésre jó példa a mostani alapkőletétel is – jelentette ki az igazságügyi miniszter.

A kormány több milliárddal támogat

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára beszédében kiemelte: az esemény a helyiek összefogásának megünneplése is, annak eredményeképpen a kormány több mint 5,1 milliárd forinttal tudja támogatni a beruházást.

Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun megyei 5. számú választókerület Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje úgy vélekedett: Magyarország egyik legszebb sport- és kulturális központja épülhet Mélykúton.

A politikus, aki a város díszpolgára, emlékeztetett arra, hogy három éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy épüljön egy olyan művelődési és sportcentrum, amely megfelel a kor követelményeinek.

A kilencvenes évek előtt kevés fejlesztés érkezett a településre. A most bontásra ítélt épületegyüttes – amelynek a helyén épül az új létesítmény – már régen elavult energetikailag és szerkezetileg is.

Bányai Gábor reményét fejezte ki, hogy 670 nap múlva felavathatják a már elkészült létesítményt, amely a kisváros életének fontos színtere lehet – tette közzé az MTI.