Magyar állampolgárságot kapott Puskás Ferenc unokája és dédunokája
Egy nemzet akkor válhat naggyá igazán, ha legendákat tud adni a világnak, márpedig Puskás Ferenc kétségtelenül ilyen volt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután állampolgársági dokumentumokat adott át a néhai futballista unokájának és dédunokájának a Bozsik Arénában.
Beszédét egy kérdéssel kezdte a miniszter, miután a színpadon fogadták Isabela Damborena Puskast és Ane de Juan Damborenát.
Mitől nagy egy nemzet? Ez kevésbé területfüggő, és kevésbé lakosságszámtól függ, még csak nem is a nyersanyagoktól vagy a katonai erőtől, hanem van egy ezeknél fontosabb mérőszám. Ez pedig az, hogy tudott-e egy nemzet legendát adni a világnak, aki nemcsak a saját nemzetét tudta boldoggá tenni (...), hanem más nemzetek fiait és lányait is.
Hangsúlyozta: az Aranycsapat legendás csatárának neve Magyarország szinonimájává vált, akit bármely nemzet polgárai örömmel idéznek az emlékezetükbe.
Puskás mindenfajta cím és hivatalos procedúra nélkül hazánk nagykövete volt a világban, és az is a mai napig. Puskás Ferenc igazi magyar ember volt.
Hozzátette: „még akkor is, ha a kommunista diktatúra ki akarta taszítani a magyarok sorából, mégis mindvégig haza akart jönni. Ezt a hazaszeretetét átörökítette az utódaira is”.
Végezetül Szijjártó Péter nyomatékosította:
Puskás nem pusztán a világtörténelem mindmáig egyik legjobb futballistája volt, hanem egyben kiváló ember is, akit még a vetélytársak is a legnagyobb tisztelettel emlegetnek.