Schiffer András: Ez mellbevágó

20220403204028  MG 4630
2022.04.03. 22:27

„Ez mellbevágó” – kezdte az Indexnek Schiffer András. Az LMP társalapítója, egykori politikusa a Magyar Kétfarkú Kutya Párt eredményváróján lapunknak úgy összegezte az eddigi eredményeket, hogy „az összefogás diskurzus megbukott”.

2018-ban jó néhányan azt gondolták, hogy kettő meg kettő az öt, most pedig kiderült, hogy kettő meg kettő az egy.

Szerinte következmények nélkül pártidentitásokat nem lehet összevonni. „Ez egy kijózanító eredmény” – tette hozzá. Hosszú távon szerinte az a fajta összefogás-politika, ami arról szól, hogy gyakorlatilag mindent egy „O1G-indulatban” oldanak fel, az nagy kudarchoz vezet. Mindezt ráadásul úgy hozta össze az ellenzék, hogy – sajnos – volt egy válság, és Orbán Viktor számára jelenleg kedvezőtlen a geopolitikai helyzet. Volt összefogás is, és ez ennyire volt elegendő – fogalmazott Schiffer András.

A kutyapárt eredményvárójáról mindkét tábornak azt üzente, hogy „tudomásul kéne venni, hogy egy hazában élünk, nem két véleménybuborékban, hanem egy hazában”.

Lehet, hogy rossz országban van a kutyapárt

„Remélem, mi még följebb megyünk egy ilyen 35 százalékkal, a Mi Hazánk pedig lejjebb megy 41 százalékkal, és akkor ilyen mínusz 36 százalékon lesznek. Szar. Úgy tűnik, megint nyer a Fidesz. Nehéz lenne most azt mondani, hogy mi is bejutunk a parlamentbe” – összegzett a párt eredményváróján az Indexnek a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Kovács Gergely. Szavazóiknak azt üzente, hogy aki most tud inni ingyen sört, annak érdemes innia.

Nehéz most mit mondani. Úgy tűnik, hogy marad a jelenlegi politikai berendezkedés

– fogalmazott Kovács Gergely.

Nagy Dávid pártigazgató szerint egészen gyászos eredményt ért el az ellenzék, mint kutyapárt úgy véli, hogy „közepes eredményt” értek el. „Lehet, hogy a pártot kell elvinni egy más országba” – tette hozzá. Nagy Dávid szerint az eddig beérkezett adatok alapján a közös lista semmit sem ért, még az is lehet, hogy kevesebb szavazatot szednek össze, mint négy éve.

(Borítókép: Schiffer András. Fotó: Szollár Zsófi / Index)