Viharos széllel jön a melegfront

HNT 7804
2022.04.05. 18:42
Éjszaka főleg északon lehet számítani kisebb esőre, de hajnalban fokozatosan szakadozik majd a felhőzet, végül pedig kiderül az ég. Holnap akár 22 fokig is emelkedhet a hőmérő higanyszála.

Kedden az éjszaka első felében még főleg északon erősen vagy közepesen felhős lesz az ég. Arrafelé helyenként lehet kisebb eső, majd hajnaltól ott is csökken a felhőzet, nagy területen fokozatosan kiderül az ég – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

A déli, délnyugati szél északkeleten megélénkül, másutt mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között várható. A kevésbé felhős, fagyzugos területeken alacsonyabb értékeket is mérhetnek.

szerda hajnal
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

Szerdán északkeleten is csökken a felhőzet, és a nap nagyobb részében túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk. Késő délutántól, kora estétől délnyugat felől erőteljes felhősödés kezdődik. Számottevő csapadék azonban nem várható.

A délnyugati, nyugati szél több helyen megélénkül, elsősorban az északkeleti megyékben meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.

Az orvosmeteorológiai jelentés szerint az aktuális időjárási helyzet a melegfrontérzékenyek szervezetére gyakorol kifejezettebb stresszt, ami fejfájást, fáradtságérzetet, álmatlanságot okozhat. Hamarabb elfáradhat, kifáradhat a szervezet, ezáltal a teljesítőképesség is csökkenhet.

Az április egy szeszélyes időjárási hónapunk, úgyhogy bármi is lehet, de azért már közelítünk lassan a húsvéti ünnepekhez. Nagyon reménykedem abban, hogy a következő két héten belül extrém időjárás nem alakul ki

– magyarázta a hét elején Németh Lajos meteorológus, aki arról is beszélt, mikor változhat az időjárás.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)