Több mint 125 ezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást

2022.04.06. 12:18
Eddig több mint 205 milliárd forint támogatást ítéltek oda az igénylőknek – közölte Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára szerdán a Facebook-oldalán megosztott közleményben.

A közlemény szerint a nagy igénylésszám és a már leszerződött állami támogatások összege is azt bizonyítja, hogy az otthonfelújítási támogatás hathatós segítséget nyújt a családoknak, mivel mára csaknem félmillió ember élhet Magyarországon olyan otthonban, amelyet állami támogatás igénybevételével újított fel a család – írja az MTI.

Magyarország eddigi legnagyobb otthonfelújítási programját a kormány 15 hónapja indította el – emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve: tavaly óta a gyermekes családok nemcsak új otthonuk megvásárlásához, építéséhez, hanem meglévő otthonaik felújításához is vissza nem térítendő állami támogatást és kedvezményes kamatozású hitelt kaphatnak.

Hozzáfűzte: a nemzeti kormány idén a GDP (bruttó hazai termék) 6,2 százalékát fordítja a családokra, több mint három és félszer annyit, mint a baloldal 2010 előtt.

Azért dolgozunk, hogy Magyarország erős és családbarát ország legyen

– közölte Zsigó Róbert.