Tölgyessy Péter a Fideszről: Ez az a párt, amely érti ezt az országot

További Belföld cikkek
-
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével
- A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják
- „Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten
- Nagy Péter nemcsak az ivóvizet, hanem a szakállat és a bajuszt is megadóztatta
- Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak
Pár nappal a választások után interjút adott a Partizánnak Tölgyessy Péter. A politológust először arról kérdezték, hogy a háború mekkora szerepet játszhatott a Fidesz győzelmében. Tölgyessy Péter szerint bár a kormánynak alapvetően nem a gyors reagálás az erőssége, most mégis jól kezelte az új helyzetet.
A Fidesz egy egyközpontú rendszer, aminek óriási veszélye, hogy nehezen mozdul, de egyelőre ez az a párt, amely érti ezt az országot, és nagyon innovatívan reagál
– mondta a jogász, aki abban is látja a Fidesz sikerét, hogy míg Orbán Viktor korábban legfőképpen a mezővárosi, kistelepülésen élő lakosságot értette, addig mostanra „a következő lépcső felé is elment”, és elkezdte meghódítani a városi és nagyvárosi alsó középréteget is.
A Fidesz egyre inkább a munkásosztály pártja kezd lenni
– jelentette ki, hozzátéve, hogy a globalizált elit emiatt a Fidesz-szavazókat rendszeresen lenézi, „rögtön azt mondják, hogy ezeknek foguk sincs”, ami álláspontja szerint már csak azért is furcsa, mert az ellenzék folyton azt hangsúlyozza, hogy a kisemberek oldalán van, miközben pont a kisemberek nem hajlandók rá szavazni.
A politológus beszélt a közvélemény-kutatásokról is. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a magyar közélet annyira átpolitizálódott, és annyira polgárháborús lett a helyzet mindkét oldalról, hogy az elemzéseket készítő cégek elkezdtek ide-oda menni.
Felidézte, hogy a mandátumok tekintetében a Medián mérése állt az eredményhez a legközelebb, ők már a választások előtt pár nappal magabiztos Fidesz-győzelmet jósoltak.
És mi történt velük? Rögtön lelőtték, rögtön fideszesnek nevezték, pedig nem csinált mást, mint tette a dolgát
– emelte ki a Partizán műsorában Tölgyessy Péter, aki szerint hallatlanul antidemokratikus megjegyzés volt, amit Márk-Zay Péter csinált.
(Borítókép: Tölgyessy Péter. Fotó: Huszti István / Index)