Budapesten rabolt ki üzleteket, Moszkvában fogták el

2022.04.08. 11:30
Több mint négy év elteltével Moszkvában fogták el azt a 29 éves férfit, aki 2017-ben kirabolt egy budapesti ékszerboltot és két dohányboltot.

A főügyészség vezetője, Ibolya Tibor az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2017. február és április között egy maroklőfegyverrel fenyegetve követte el a budapesti rablásokat, mind az ékszerbolt, mind pedig a két dohánybolt esetében, majd külföldre távozott. Több elfogatóparancsot is kiadtak ellene, végül több mint négy év elteltével Moszkvában fogták el. Hozzátette,

A végzés fellebbezések miatt még nem végleges.

Az ügyészség azért kérte a letartóztatását, mert a férfinak nincs magyarországi tartózkodási helye, továbbá a kiszabható büntetés mértéke is jelentős. A kényszerintézkedés mellett azzal is érvelt az ügyészség, hogy a férfinak bizonytalan az egzisztenciális körülménye.

A kerületi ügyészség indítványa alapján a szökés, elrejtőzés veszélyét a bíróság is megalapozottnak találta, és elrendelte a férfi letartóztatását.

Az ügyészség közlését megelőzően a Budapesti Rendőr-főkapitányság is közleményt adott ki az ügyben április nyolcadikán. A budapesti rendőrség egészen pontosan megírta, hogy a gyanúsított

2017. február 19-én egy XI. kerületi dohányboltból 687 ezer forintot rabolt, 2017. március 14-én egy újbudai dohányboltból 140 ezer forintot, 2017. április 22-én pedig egy II. kerületi ékszerbolt kasszájából vitt el több mint 700 ezer forintot.

A fővárosi nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőt, és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki az akkor 25 éves férfi ellen, mert a nyomozás során kiderült, hogy a férfi az utolsó rablás után másnap feleségével együtt fizetés nélkül távozott egy II. kerületi szállodából, és Moszkvába menekültek a hatóságok elől. A rablássorozat feltételezett elkövetőjét végül nemzetközi elfogatóparancs alapján 2021. szeptember 30-án az orosz rendőrök fogták el Moszkvában.

A férfit április negyedikén este a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársai repülővel hozták haza Magyarországra.