Volt futballista és korábbi műsorvezető a parlament új arcai között

DSC4946
2022.04.11. 16:20
A 2022-es országgyűlési választások után több rutinos képviselő is búcsúzik a parlamenttől, viszont a Fidesz, a hatpárti ellenzék és a Mi Hazánk Mozgalom padsoraiban is találkozhatunk új arcokkal.

Az idei választások után a Fidesz–KDNP 135, a hatpárti ellenzék 57, a Mi Hazánk Mozgalom hat mandátummal rendelkezik. Összegyűjtöttük azokat a politikusokat, akik először lesznek országgyűlési képviselők, vagy néhány éves kihagyás után térnek vissza a parlamentbe.

Varga Juditból is képviselő lett

Demeter András a Fidesz–KNDP listájának 46. helyéről szerzett mandátumot. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kabinetvezetőjeként részt vett többek között a járási hivatalok felállításában és a kormányablakok kialakításában. Most az Országgyűlés Hivatalának alkalmazásában áll, Kerényi János képviselő munkatársa.

Kiss János 2020 eleje óta a miskolctapolcai fürdő és környezete fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos. Előtte tíz évig miskolci önkormányzati képviselő, öt évig alpolgármester volt. Kiss János Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es számú egyéni választókerületében győzött, nagyjából ötszáz szavazattal előzte meg a hatpárti ellenzék jelöltjét, Varga Lászlót.

Mészáros Lajos a dunaújvárosi kórház főigazgatója, Fejér megye 4-es számú választókerületében indították a kormánypártok. Dunaújváros és környéke az elmúlt években ellenzéki bástyának tűnt, 2018-ban a jobbikos Pintér Tamás nyerte az egyéni mandátumot, 2019-ben polgármesterré választották, az időközi pedig a szintén jobbikos Kálló Gergely sikerét hozta. Mészáros Lajos körülbelül ezerötszáz szavazattal gyűrte le Kállót.

Pajtók Gábor korábban a Tokaj Kereskedőház igazgatósági elnöke volt, majd a Heves Megyei Kormányhivatalt vezette. Heves megye 1-es választókerületében fölényes győzelmet aratott Berecz Mátyással szemben.

Szeberényi Gyula Tamás 24 éve önkormányzati képviselő, nyolc éve alpolgármester Kecskeméten. A kormánypárti politikus ellen nem volt esélye a momentumos Bodrozsán Alexandrának.

Sztojka Attila a lista 17. helyéről jutott mandátumhoz, 2021 augusztusa óta a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos.

Mihálffy Béla szegedi önkormányzati képviselő a kampányban Orbán Viktorral volt disznóvágáson Öttömösön. Csongrád-Csanád megye 2-es választókerületében többek között Mihálik Edvint és Toroczkai Lászlót győzte le.

Herczeg Zsolt indult Boldog István helyett Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. számú egyéni választókerületében. A mezőtúri polgármester a szavazatok 52 százalékát megszerezve vitte el a mandátumot a jobbikos Csányi Tamás elől.

Erős Gábor ugrott be Völner Pál helyére Komárom-Esztergom megye 2-es számú választókerületében. Az esztergomi alpolgármesterre nem vetett árnyékot a lemondott államtitkár ügye, ötven százalék feletti szavazataránnyal vitte a mandátumot.

Nagy Bálint elsöprő sikert aratott Zala megye 2-es választókerületében, a szavazók több mint hatvan százaléka őt választotta. Jelenleg Keszthely polgármestereként dolgozik.

Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke a lista 16. helyéről kapott mandátumot. A politikussal készült interjúnkat itt találja.

Kovács Zsolt korábban a 2021-ben elhunyt miskolci polgármester, Kriza Ákos munkatársa volt. A lista 47. helye ért mandátumot.

Varga Judit igazságügyi miniszter a lista 30. helyéről, Menczer Tamás külügyi államtitkár Szél Bernadettet legyőzve Pest megye 2-es számú választókerületéből kerül a parlamentbe. Menczer Tamást itt, Szél Bernadettet itt kérdeztük.

Orbán Balázsból is képviselő lesz, bár csak a lista 50. helyén áll (jelen pillanatban 48 bejutó van), de Gál Kinga marad az Európai Parlamentben, Kósa Lajos, Lezsák Sándor és Süli János nyert egyéniben is. Az eddigi államtitkár, aki Orbán Viktor politikai igazgatója, Twitteren már megerősítette, hogy képviselőként folytatja. A parlamenti közeg nem lesz ismeretlen neki, tweetjében arról ír, hogy 33 órányi felszólalás van mögötte. Az Orbán Balázzsal készült interjúnkat itt találja.

Új nevek sora az ellenzéknél is

Barkóczi Balázs volt önkormányzati képviselő és egyetemi óraadó jelenleg a DK szóvivője. Ezer szavazattal nyert Budapest 12-es számú egyéni választókerületében.

Balassa Péter jobbikos önkormányzati képviselő Szombathelyen, korábban profi futballista a Haladásban, Debrecenben és Székesfehérváron. A lista 31. helyéről jutott a parlamentbe.

Bencze János az Országgyűlés Hivatalában dolgozik asszisztensként, a Paks-központú választókerületben nem volt esélye az egyéni mandátumra Süli János miniszter ellen, de a lista 27. helyéről a Jobbik-frakció tagja lesz.

Berki Sándor a Párbeszéd kisebbségi és etnikai referense, a lista 15. helyén szerepel.

Dávid Ferenc a Demokratikus Koalíció gazdasági szakértője, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének volt főtitkára. A közös lista 28. helye viszi a parlamentbe.

Fekete-Győr András miniszterelnök-jelöltként gyenge eredményt ért el az előválasztáson, ezután elveszítette a Momentum elnöki pozícióját is, viszont a párt listavezetőjeként az Országgyűlésben frakcióvezetőként folytathatja munkáját.

Gelencsér Ferenc a Momentum alapító tagja, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere. Az előválasztáson vereséget szenvedett az LMP-s Csárdi Antallal szemben, de a lista 26. helyéről lett mandátuma.

Hajnal Miklós a Momentum elnökségi tagja, Budapest 3-as számú egyéni választókerületében sikerült legyőznie Fürjes Balázst.

Jámbor András a Mérce korábbi főszerkesztője, a Budapest 6-os számú választókerületében elért sikere után a Párbeszéd frakciójához csatlakozik.

Kálmán Olga, az ATV volt műsorvezetője az előválasztáson nem tudta megszorongatni Tordai Bencét. A DK-s politikus a lista 24. helyét kapta meg.

Kanász-Nagy Máté újpesti alpolgármester és az LMP társelnöke, a lista 21. helye az övé.

Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségpolitikusa az előválasztáson alulmaradt Hajnal Miklóssal szemben, de a 34. helyről bejutott.

Komjáthi Imre a Közmunkás Szakszervezet társelnöke, a második Éhségmenet egyik fő szervezője, az MSZP elnökhelyettese az előválasztáson Budapest 17-es választókerületében próbálkozott, de Szabó Szabolcsé lett az elsőség. A parlamentben mégis találkozhatunk vele a lista 29. helyének köszönhetően.

Kordás László 2021 nyarán mondott le a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöki tisztségéről, az indoklásáról itt számoltunk be. Az Országgyűlésben a DK listás (30. hely) képviselőjeként lesz széke.

Lőcsei Lajos részt vett a Momentum roma programjának kidolgozásában. Az előválasztáson Heves 3-ban nem tudta megelőzni Korózs Lajost, de a lista 20. helyével vigasztalódhat.

Sas Zoltán a Jobbik biztonságpolitikai szakértője, 2018 novemberében kilépett a pártból, aztán 2019 májusában újra csatlakozott hozzá.

Sebők Éva orosházi önkormányzati képviselő a Momentum frakcióját fogja erősíteni az Országgyűlésben a lista 33. helyéről. Szabó Hajnalka a Jobbik frakciójában fog politizálni, a lista 35. pozícióját birtokolta.

Tompos Márton a Momentum KorrupcióVadász munkacsoportjának vezetője, Fekete-Győr András mögött ő kapta a pártból a legelőkelőbb pozíciót a közös listán, ami a 12. helyet jelentette. Budapest 5-ös választókerületében sikertelenül próbálkozott a DK-s Oláh Lajos ellen az előválasztáson.

Tóth Endre a Momentum oktatáspolitikusa, az előválasztáson rendkívül szoros küzdelemben győzte le az MSZP volt elnökét, Molnár Gyulát. Tóth Endre az országgyűlési választáson is egy nála sokkal rutinosabb politikust, a Fidesz alapítótagját, Németh Zsoltot előzte, így ő fogja képviselni Budapest 18-as választókerületét a parlamentben.

Varga Ferenc romaként képviselte a Jobbikot a közös listán (25. hely), 2014 óta a szegvári roma nemzetiségi önkormányzat vezetője.

Orosz Anna a Momentum alelnöke és Újbuda alpolgármestere. Budapest 2-es számú választókerületében a korábbi honvédelmi minisztert, a KDNP frakcióvezetőjét, Simicskó Istvánt közel ötezer szavazattal sikerült megelőznie.

Hegedüs Andrea civilben tanár, mellette a DK önkormányzati képviselője Miskolcon. Az előválasztáson a szocialista Varga Lászlóé volt a siker, de a listán bejutó helyen áll, a 36.

Bedő Dávid XI. kerületi önkormányzati képviselő, a Momentum hálózati igazgatója, övé a közös ellenzéki lista utolsó bejutó pozíciója.

Érkezik Toroczkai László és vannak visszatérők

Dócs Dávid Cserháthaláp polgármestere és a Mi Hazánk Mozgalom egyik alelnöke. Toroczkai László pártelnök, aki a Jobbik vezetésére is pályázott, listavezetőként jutott a parlamentbe, és Ásotthalom helyett az Országgyűlést választja. A vele készült interjúnkat itt olvashatjaSzabadi István a Mi Hazánk pártigazgatója, májustól a Tisztelt Házban lehet vele találkozni.

A visszatérők között láthatjuk Erdős Norbertet (Fidesz–KDNP), aki az Agrárminisztérium államtitkára. 2002–2014 között volt már országgyűlési képviselő, most ő indult Békés megye 4-es számú választókerületében Simonka György helyett, és nyert. A levélszavazatok összesítésének köszönhetően a választás utáni napokban is kapott egy újabb listás mandátumot a Fidesz, a 48. helyen az a Földesi Gyula juthat be, aki 2010–2014 között már honatya volt.

Szintén visszatér listáról Gréczy Zsolt. A DK szexbotrányba keveredő politikusa 2019 végén mondott le mandátumáról. Novák Előd a Jobbik után a Mi Hazánk képviselőjeként teheti le esküjét. Gy. Németh Erzsébet 2002–2010 között volt országgyűlési képviselő, most a listáról újra átlépheti a Parlament küszöbét, de döntenie kell a főpolgármester-helyettesi és a képviselői pozíció között.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)