Megviselte a szakítás, ezért egy rendőr fegyverét akarta megszerezni

2022.04.14. 12:49
Emberölés előkészülete miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki 2020 októberében megpróbálta elvenni egy járőr szolgálati fegyverét egy budapesti bevásárlóközpontnál lévő autóbusz-pályaudvaron.

A közleményben felidézte: 2020. október 2-án délután a Készenléti Rendőrség állományába tartozó rendőrök közbiztonsági ellenőrzésre érkeztek a pályaudvarra.

Ugyanebben az időben a buszvégállomáson tartózkodott a vádlott, egy 25 éves férfi, akivel exbarátnője akkor közölte, hogy korábbi szakításukat véglegesnek tekinti. A fiatalember a hallottaktól indulatos lett, és kijelentette, öngyilkosságot fog elkövetni, de előtte lelövi a helyszínen lévő rendőröket is.

A férfi egy szolgálati kisbusz takarásában közelítette meg a gépjárműnél várakozó egyenruhás járőröket, majd az egyik, neki háttal álló rendőr mögé lépett, és megpróbálta elvenni szolgálati lőfegyverét.

A rendőr a fegyver elvételét megakadályozta, és társaival megbilincselték a támadót. A férfi kérdésükre megismételte az általa korábban mondottakat, miszerint 

gyilkosság és öngyilkosság céljából akarta a fegyvert megszerezni.

A Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság halmazati büntetésül ítélje a vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre, és írjon elő számára indulatkezelési terápián történő részvételt – írja az MTI.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport