Márki-Zay Péter: Tévedés, hogy az ellenzék Dobrev Klárával győzött volna

DSC0965
2022.04.15. 16:37
Mindenért elnézést kér, ami rajta múlt, de nem hiszi, hogy egy baloldali jelölttel előrébb jutott volna az ellenzék. Sőt szerinte hatalmas tévedésben él az, aki azt hiszi, hogy négy év múlva Dobrev Klárával vagy Gyurcsány Ferenccel az élen bármi más lesz.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, az ellenzéki összefogás 2022-es miniszterelnök-jelöltje úgy foglalta össze a választási vereség utáni helyzetet, mintha 1989-ből – amikor már közelinek tűnt a rendszerváltás – visszaestünk volna 1970-be.

Az ellenzéki politikus a Klubrádióban kijelentette: eddig volt remény, hogy még ezen a terepen, az Orbán Viktor által kialakított szabályok között, az Orbánnak lejtő focipályán is lehet győzni, de most kiderült, hogy nem így van.

Arra a kérdésre, hogy lát-e magában hibát, Márki-Zay Péter úgy válaszolt: „Természetesen.”

A stílusomon nem tudok és nem is igyekeztem változtatni

– mondta Márki-Zay Péter, hozzátéve, hogy „ezért és minden másért elnézést kér, ami rajta múlt”.

Közölte ugyanakkor, hogy tévedés azt hinni, hogy baloldali jelölttel nyertek volna. Mindezt azzal indokolta, hogy a baloldali szavazók megvoltak, ha nem így lett volna, akkor nem a Mi Hazánk, hanem a Kutyapárt jutott volna be a parlamentbe. A jobboldali szavazók nem voltak hajlandók leszavazni egy olyan listára, amelyen Gyurcsány Ferenc és a DK is ott van, és elég prominens.

Szerinte a fent említett tévedések azért is veszélyesek, mert ha bárki azt gondolná, hogy ha négy év múlva elindítják Dobrev Klárát vagy Gyurcsány Ferencet, és ettől bármi más lesz, megnyerik a választást, az katasztrofális következményekkel járna.

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: Kaszás Tamás / Index)