Gyopáros Alpártól Seszták Miklósig: a választás igazi bajnokai

ValasztasiBajnokok
2022.04.17. 09:01
A szavazatok összeszámlálása minden választókerületben befejeződött április 9-én. Megyénként néztük meg, hogy darabszámra kik kapták a legtöbb szavazatot, illetve azt is kigyűjtöttük, hogy százalékos arányban kik aratták a legnagyobb győzelmeket.

A főváros az egyetlen kivétel, ahol nem kormánypárti politikus kapta a legtöbb szavazatot, hanem ellenzéki. Az összefogás inkább Budapesten tudott nyerni egyéni választókerületben, a fővárosban csak egy fideszes győzelem született Budapest 14-es választókerületében (Dunai Mónika), vidéken viszont mindent vittek a kormánypárti jelöltek. Az ellenzék vidéken csak Baranya megye 1-es választókerületében (Mellár Tamás) és Csongrád-Csanád megye 1-es számú választókerületében (Szabó Sándor) nyert egyéni mandátumot.

Alább megyénként (plusz Budapest) gyűjtöttük ki szavazatszám alapján a választási bajnokokat:

Budapest

  • Budapest 7-es számú országgyűlési választókerületében Hiszékeny Dezső (Egységben Magyarországért) 35 248 szavazatot kapott (60,53%).

Bács-Kiskun megye

  • Bács-Kiskun megye 4-es számú országgyűlési választókerületében Lezsák Sándor (Fidesz–KDNP) 29 835 szavazatot kapott (62,97%).

Baranya megye

  • Baranya megye 4-es számú országgyűlési választókerületében Nagy Csaba (FideszKDNP) 29 403 szavazatot kapott (61,08%).

Békés megye

  • Békés megye 2-es számú országgyűlési választókerületében Dankó Béla (FideszKDNP) 25 716 szavazatot kapott (57,71%).

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7-es számú országgyűlési választókerületében Tállai András (FideszKDNP) 29 907 szavazatot kapott (60,42%).

Csongrád-Csanád megye

  • Csongrád-Csanád megye 3-as számú országgyűlési választókerületében Farkas Sándor (FideszKDNP) 29 582 szavazatot kapott (54,74%).

Fejér megye

  • Fejér megye 3-as számú országgyűlési választókerületében Tessely Zoltán (FideszKDNP) 32 520 szavazatot kapott (57,34%).

Győr-Moson-Sopron megye

  • Győr-Moson-Sopron megye 3-as számú országgyűlési választókerületében Gyopáros Alpár (FideszKDNP) 35 119 szavazatot kapott. (71,22%)

Hajdú-Bihar megye

  • Hajdú-Bihar megye 3-as számú országgyűlési választókerületében Tasó László (FideszKDNP) 31 266 szavazatot kapott (63,51%).

Heves megye

  • Heves megye 3-as számú országgyűlési választókerületében Szabó Zsolt (FideszKDNP) 30 863 szavazatot kapott (59,06%).

Jász-Nagykun-Szolnok megye

  • Jász-Nagykun-Szolnok megye 3-as számú országgyűlési választókerületében F. Kovács Sándor (FideszKDNP) 29 923 szavazatot kapott (64,14%).

Komárom-Esztergom megye

  • Komárom-Esztergom megye 3-as számú országgyűlési választókerületében Czunyiné Bertalan Judit (FideszKDNP) 30 965 szavazatot kapott (55,10%).

Nógrád megye

  • Nógrád megye 2-es számú országgyűlési választókerületében Balla Mihály (FideszKDNP) 31 921 szavazatot kapott (60,08%).

Pest megye

  • Pest megye 3-as számú országgyűlési választókerületében Vitályos Eszter (FideszKDNP) 36 877 szavazatot kapott (51,94%).

Somogy megye

  • Somogy megye 4-es számú országgyűlési választókerületében Witzmann Mihály (FideszKDNP) 26 834 szavazatot kapott (59,94%).

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

  • Szabolcs-Szatmár-Bereg 3-as számú országgyűlési választókerületében Seszták Miklós (FideszKDNP) 31 946 szavazatot kapott (65,31%).

Tolna megye

  • Tolna megye 3-as számú országgyűlési választókerületében Süli János (FideszKDNP) 25 102 szavazatot kapott (62,98%).

Vas megye

  • Vas megye 2-es számú országgyűlési választókerületében Ágh Péter (FideszKDNP) 32 226 szavazatot kapott (64,38%).

Veszprém megye

  • Veszprém megye 4-es számú országgyűlési választókerületében Kovács Zoltán (FideszKDNP) 29 806 szavazatot kapott (62,70%).

Zala megye

  • Zala megye 1-es számú országgyűlési választókerületében Vigh László (FideszKDNP) 31 178 szavazatot kapott (56,80%).

Százalékos bajnokok

A százalékokat figyelembe véve a legnagyobb arányú győzelmet a következő egyéni mandátumot szerzett kormánypárti politikusok aratták:

  1. Győr-Moson-Sopron megye 3-as választókerületében Gyopáros Alpár (71,22%)
  2. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es választókerületben Tilki Attila (68,71%)
  3. Vas megye 3-as választókerületében V. Németh Zsolt (66,40%)
  4. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6-os választókerületében Simon Miklós (65,69%)
  5. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3-as választókerületében Seszták Miklós (65,31%)
  6. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös választókerületében Kovács Sándor (64,79%)
  7. Fejér megye 5-ös választókerületében Varga Gábor (64,55%)
  8. Vas megye 2-es választókerületében Ágh Péter (64,38%)
  9. Jász-Nagykun-Szolnok megye 3-as választókerületében F. Kovács Sándor (64,14%)
  10. Hajdú-Bihar megye 3-as választókerületében Tasó László (63,51%)

(Borítókép: Index)