Ujhelyi: Politikusként megvetem Kásler Miklóst

image 6483441 (8)
2022.04.17. 15:10
A szocialista politikus szerint nemzeti minimum kell legyen az önálló egészségügyi tárca létrehozása, élén egy hatékony, kooperatív, tisztességes szakemberrel.

Ujhelyi István, a szocialista párt EP-képviselője szerint

nem képzelhető el, hogy az egészségügy a jövőben nem – pontosabban sem – rendelkezik majd tisztességes és felelős, leginkább külön, önálló tárcát vezető miniszterrel

– közölte Ujhelyi István a Facebookon.

Az Európai Parlament képviselője az újonnan felálló kormány és az esetleges személyi változások kapcsán Kásler Miklós miniszteri munkáját is érintette.

Nem volt képes megnyugtatóan rendezni az egészségügyben dolgozók munka- és életkörülményeit, elvtelen kompromisszumokra kényszerítette a kizsigerelt szakembereket, nem tett meg mindent annak érdekében, hogy az általa – ráadásul orvosként kiemelten – képviselt ágazat megkapja a neki járó figyelmet, és a kormányzat végre érdemben növelje a jelenleg az uniós átlag alatt lévő állami finanszírozás mértékét

– írta Ujhelyi, hozzátéve, hogy Kásler cserben hagyta az adósságban fulladozó kórházakat. A minisztert szerinte hidegen hagyta az üresen álló háziorvosi praxisok egyre növekvő száma, hagyta, hogy az ágazati reformot kiszervezzék alóla, és egy másik tárca végezze el ennek szakmai feladatát.

Ujhelyi szerint egyfajta nemzeti minimum kell legyen az önálló egészségügyi tárca létrehozása, élén egy hatékony, kooperatív, tisztességes szakemberrel.

Ujhelyi élesen bírálta a jelenlegi egészségügyi minisztert:

Kásler Miklós legnagyobb politikusi bűne ezzel együtt mégiscsak az, hogy asszisztált a kormányzati arrogancia és törvénytelenség tobzódásához. Kásler Miklóst tisztelem orvosprofesszorként és emberként, de határozottan megvetem politikusként és miniszterként. Elképzelhetetlen, hogy továbbra is ő irányítsa az egészségügy működtetését. Mert politikusként egyértelműen megbukott ebben a feladatban

– közölte az EP-képviselő, aki hangsúlyozta, hogy 347. alkalommal kongatja a harangokat, és ezt addig folytatja, ameddig szükség van rá.

(Borítókép: Ujhelyi István 2022. április 3-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)