Még nem született döntés Márki-Zay Péter mandátumáról

20220329104917 PAP 7985
2022.04.20. 21:11

A hatpárti ellenzék jelöltjeként egyéniben választást nyert Jámbor Andrást arról kérdezték az ATV Egyenes beszéd című műsorában, mekkora esélyt lát arra, hogy Márki-Zay Péter mandátuma a Párbeszédé maradjon, illetve született-e már erről döntés.

Az összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter volt a hatpárti ellenzék listavezetője, még az előválasztás előtt nyilatkozatban nevezte meg a Párbeszédet befogadó frakcióként, az április 3-i országgyűlési választás után azonban jelezte, hogy nem veszi fel a mandátumát.

Mi a Párbeszéd-frakcióban úgy készülünk, hogy heten leszünk majd, de nyilvánvalóan erről még a hatpárti egyeztetések során kell beszélni

– jelentette ki Jámbor András a mandátummal kapcsolatban. Kérdésre hozzátette: úgy tudja, még nem született döntés az ügyben, majd megjegyezte: nem tagja a Párbeszédnek, ezért a hatpárti egyeztetéseken sem vesz részt. Az ellenzéki előválasztáson a Szikra Mozgalom jelöltjeként indult, de a Párbeszédet választotta befogadó frakciónak.

A Párbeszédnek jelenleg hat képviselője van: listáról szerzett mandátumot Berki Sándor, illetve Karácsony Gergely mandátumát az ellenzéki listán 57. helyen lévő Szabó Rebeka kapja meg. Egyéniben nyert mandátumot Tordai Bence (Budapest 4-es számú választókerületében), Jámbor András (Budapest 6-os számú választókerületében), Szabó Tímea (Budapest 10-es számú választókerületében) és Szabó Szabolcs (Budapest 17-es számú választókerületében). Márki-Zay Péter mandátumával lenne meg a Párbeszéd frakciójának hetedik tagja.

Mint azt megírtuk, közös pártlista esetén az azon szereplő pártok egyhangú nyilatkozatára van szükség a mandátum átadásáról. A Jobbik azt állítja, hogy a korábbi megállapodásuk alapján Márki-Zay Péter kiesésével csúszik egy helyet a lista, így a 39. helyen álló jobbikos Végh Noémit illetné a mandátum. A DK hasonlóan számol, bár ők nem pártelnöki egyezségre, hanem a jogszabályok értelmezésére hivatkoznak.

Az már eldőlt, hogy a DK Dobrev Klára mandátumát az LMP-nek adja át, és a lista 50. helyén szereplő Bakos Bernadett kapja meg.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)