Varga Judit: Én szeretem Kis Grófo slágerét

D  TT20220216016
2022.04.20. 13:07
A Mandiner készített interjút Varga Judit igazságügyi miniszterrel, aki szerint Magyarország ideológiai nyomásgyakorlás alatt áll.

Terjedelmes interjút adott Varga Judit igazságügyi miniszter a Mandinernek, amiben többek között szóba került a jogállamisági mechanizmus, a gyermekvédelmi népszavazás, de Kis Grófo is. A miniszter szerint egy progresszív liberális-baloldali többség az Európai Parlamentben láthatóan nagy nyomás alá helyezi a bizottságot, amely kénytelen engedni. 

Varga Judit szerint Brüsszel régóta próbálja segíteni a hazai baloldalt, valamint úgy véli, hogy ideológiai alapon blokkolja a Magyarországnak járó uniós forrásokat.

Ha bizottság nem a balos hangokra hallgatna, még lenne esély a megegyezésre, a konfliktusok hosszú távú feloldására – húzta alá.

Az interjúban szóba került az ellenzék által már régóta követelt csatlakozás az Európai Ügyészséghez is, ezzel kapcsolatban Varga Judit leszögezte, míg Magyarországon van antikorrupciós stratégia, addig számos tagállamban nincs.

A miniszter szerint az eljárások nagy része Soros-szervezetek percepcióira hivatkozik.

Fontosnak tartotta emellett hangsúlyozni, hogy minden komolyabb gazdasági indikátort tekintve „éltanulók” vagyunk. A gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban Varga Judit újfent azt mondta, hogy a baloldal be akarja engedni a genderlobbit az iskolákba, óvodákba és a médiába. Bár a népszavazás eredménytelen lett, a miniszter elégedett, mint mondta: 

Óriási eredménynek tartom, hogy ennyien voksoltak érvényesen, többen is, mint a kvótareferendumon.

 Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos kérdésre válaszolva kifejtette:

A béke pártján állunk, nem sodródhatunk bele a háborúba. Amellett, hogy elítéljük az orosz agressziót, és mindent megteszünk a harcok elől menekülőkért, az álláspontunkat nem az fogja meghatározni, mi a kedves a brüsszeli elitnek vagy – mondjuk – a CNN-nek.

Az uniós pénzek felfüggesztése kapcsán a tárcavezető megerősítette, a magyar gazdaság jobban teljesít, mint a baloldali kormányok idején, elég csak a plusz egymillió munkahelyre gondolni. Mint mondja, a baloldallal szemben a Fidesz segély helyett a munka elvét követi. A miniszter ugyanakkor nem tart attól, hogy elapadnak az uniós források, mert szerinte

meg fogjuk kapni a pénzeket.

Varga Judit a kampányban újonnan feltűnő előadók kapcsán elmondta, hogy a jelenlétük szórakoztatóvá és színessé tette a választás előtti utolsó heteket. Ahogyan a miniszter fogalmazott: 

Én szeretem Kis Grófo A nézését meg a járását című számát.

A tárcavezető szerint a Békemenet jól jellemzi a közösségüket. A sok csillogó tekintetű ember, akinek van egy közös szívügye, függetlenül attól, hogy épp politikus vagy énekes, és ez a hazája – zárta az interjút a miniszter.

(Borítókép: Varga Judit 2022. február 16-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)