Csaknem 28 millió forintot csalt ki nőktől egy férfi Budapesten

2022.04.22. 13:22
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki csaknem 28 millió forintot csalt ki három nőtől 2015 szeptembere és 2018 augusztusa között – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel. A vádirat szerint a férfi társkereső oldalakon, álnéven regisztrálva ismerkedett meg nőkkel, akikhez párkapcsolat ígéretével közel férkőzött, majd tőlük különböző ürüggyel pénzt kért.

A közlemény szerint az 52 éves férfi az első esetben, 2015-ben jogerős szabadságvesztés büntetését töltötte, amikor levelezni kezdett egy nővel, akivel szabadulása után össze is költözött Budapesten, a XX. kerületben. 

Kapcsolatuk alatt különféle ürüggyel – például autóvásárlásra, vállalkozás indításához – több részletben mintegy 20 millió forintot csalt ki a sértettől.

A nőnek nem volt ennyi pénze, ezért egy magánszemélytől kért kölcsön, amire fedezetként felkínálta saját lakását, amelyet emiatt később kénytelen volt értékesíteni – írták, hozzátéve: a férfi sürgős külföldi szívműtétre hivatkozva hetekig távol volt, majd 2016 novemberében elérhetetlenné vált.

A másik két nőt 2018-ban egy társkereső oldalon ismerte meg, ahol álnéven regisztrált, és magáról valótlan dolgokat állítva, a ténylegesnél kedvezőbb életkörülményeket színlelve a nők bizalmába férkőzött.

Egyiküktől súlyos betegségre és külföldi, életmentő műtétre hivatkozva hárommilliót,

a másiktól ötmillió forintot csalt ki úgy, hogy magát jól menő, ingatlanberuházásokkal foglalkozó vállalkozónak adta ki, és felajánlotta, hogy segít neki a megtakarított pénzét befektetni. A férfi ezután mindkét esetben elérhetetlenné vált.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a többszörösen büntetett férfi ellen – aki más, tárgyában a jelenlegi üggyel azonos csalási ügy miatt jelenleg letartóztatásban van – jelentős, illetve nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozta ellene annak megállapításával, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható – olvasható a közleményben.