Kevesebben mentek orvoshoz influenzaszerű tünetekkel

2022.04.22. 11:21
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok szerint április 11-e és 17-e között kilencezren fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, ez 44 százalékkal kevesebb beteget jelent az azt megelőző héthez képest.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében közölte, a fővárosban és 18 megyében csökkent, egyedül Nógrád megyében emelkedett az orvoshoz fordulók száma. A százezer emberre vetített legtöbb beteg Baranya (197 fő), Szabolcs-Szatmár-Bereg (154 fő) és Fejér (143 fő) megyében, a legkevesebb pedig Komárom-Esztergom (36 fő) és Jász-Nagykun-Szolnok (41 fő) megyében volt.

Jelentősen csökkent a gyermekek érintettsége is, de továbbra is leggyakrabban a 3–5 éves korosztályban diagnosztizálták a betegséget. A betegek 29,4 százaléka gyerek, 36,2 százaléka 15–34 éves fiatal felnőtt volt. A 35–59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 22,4 százaléka, 12 százaléka pedig a 60 éven felüliek közül került ki.

A tavalyi év 40. hete és az idei év 15. hete között 1418 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNK laboratóriumában, ezekből 316 főnél igazoltak influenza A vírus okozta fertőzést, 148 megbetegedés hátterében légúti óriássejtes (RSV-), 27 esetben adenovírus-, 104 esetben koronavírus-fertőzés állt – írja az MTI. Korábban is beszámoltunk arról, hogy megnyugtató híreket kaptunk az influenzajárványról.