Budapest Pride: A Karmelitából, a Holdról és még a Szíriuszról is látszani fogunk

image 6483441 (3)
2022.04.26. 13:30
Közleményben reagált a Budapest Pride nem sokkal azután, hogy Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke bejelentette: idén is elintézték, hogy az LMBTQ-felvonulás ne lehessen az Andrássy úton. A Pride szervezői azt írták, hogy a közösségük erősebb és összetartóbb annál, mint hogy ily módon elgáncsolják őket, de szerintük a felvonulás egyébként sem az utcákról, hanem sokkal inkább az emberekről szól.

„Három rövid szót szeretnénk mondani: megtartjuk a felvonulást!” – jelentette ki közleményben a Budapest Pride, kiemelve, hogy az esemény nagyobb lesz, mint az előző volt, és több programmal jelentkeznek, mint eddig bármikor.

Több tízezer ember fog megmozdulni és kiállni az LMBTQ-jogokért. Hangosabbak leszünk, erősebbek, a Karmelitából, a Holdról és még a Szíriuszról is látszani fogunk

– írták. Megjegyezték, hogy még annak ellenére sem tesznek másképp, hogy „bizonyos személyek, szélsőjobboldali csoportosulások a gyülekezési joggal visszaélve évek óta kísérleteznek azzal, hogy keresztbe tegyenek az LMBTQ-jogok érvényesülésének”. 

Hiába próbálkozott a Mi Hazánk

Mint arról korábban beszámoltunk, a korábbi gyakorlatnak megfelelően a parlamentbe végül hat képviselővel bejutó Mi Hazánk Mozgalom idén is mindent megtett azért, hogy ellehetetlenítse a hagyományosan júliusra tervezett rendezvényt. Novák Előd, a párt alelnöke közleményben azt írta:

Idén is sikeres volt a július 23-ára már januárban meghirdetett LMBTQP-propagandafelvonulás tavalyihoz hasonló beelőzése és kiszorítása az Andrássy útról és számos szimbolikus közterületről, miután több helyszínre bejelentést tettünk az első lehetséges pillanatban, szombaton 0 óra 0 perckor, a BRFK pedig elismerte elsőségünket, így más időpontban vagy helyszínen vonulhatnak csak a deviánsok.

A Budapest Pride erre reagálva hangsúlyozta:

„A mozgalmunk nem adja fel, a közösségünk erősebb és összetartóbb is annál, hogy elgáncsolják vagy megfélemlítsék. […] A Budapest Pride Felvonulás ugyanis nem egy sugárútról szól, nem hamis idolokról és fals romantikáról. Hanem az emberekről, a jogainkról, a jövőnkről, a kiállásról, a láthatóságról és az összefogásról. Mindez pedig nem egy fizikailag körülhatárolható térben létezik, hanem a szívünkben, a torkunkban és a tetteinkben” – írták.

(Borítókép: Budapest Pride felvonulás 2021. július 24-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)