Nyílt levelet írt Orbán Viktornak a PDSZ

327J43C-highres
2022.04.26. 08:10 Módosítva: 2022.04.26. 08:31
Nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), az érdekvédők a dokumentumban önálló Oktatási Minisztérium létrehozását javasolják a kormánynak. A lehetséges forgatókönyvekről az Index nemrég Gulyás Gergelyt kérdezte, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón úgy fogalmazott, hogy „teljesen önállóan nem lesz”, az viszont „elképzelhető”, hogy a terület kikerüljön az Emberi Erőforrások Minisztériuma alól.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Orbán Viktornak címzett nyílt levelében – melyet szerkesztőségünkbe is eljuttattak – arról írt, hogy

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a kormány eddigi struktúrájában nem volt igazán gazdája az oktatásnak. Nem volt olyan kompetens vezető, aki szakértelmével és elhivatottságával kellőképpen tudta volna a jövő szempontjából talán a legfontosabb ágazat érdekeit érvényesíteni

– egyúttal felhívták a figyelmet arra is, hogy „nem vált be” az a megoldás sem, hogy a különböző minisztériumok fennhatósága alá helyezték az oktatás különböző területeit.

Mindezekért szükségesnek tartjuk önálló Oktatási Minisztérium létrehozását, mely az oktatás minden területét – az óvodától a felsőoktatásig – összehangoltan tudja képviselni

– fogalmazott az érdekvédő szervezet.

Az Index a múlt heti Kormányinfón Gulyás Gergelyt kérdezte arról, hogy lesz-e önálló oktatási tárca. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy „teljesen önállóan nem lesz”. Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e, hogy a terület kikerül az Emberi Erőforrások Minisztériuma alól, pedig azt felelte: „Ma minden elképzelhető, ez is”.

A PDSZ a nyílt levélben kitért arra is, hogy az oktatás problémáinak megoldása érdekében más kérdésekről is dönteni kell.

Jelentős béremelés és a munkaterhelés csökkentése nélkül nem orvosolható a tantestületek elöregedése és a létszámok drámai csökkenése, nem csökkenthető a feszültség a társadalom és a kor elvárásai és az oktatási intézmények teljesítőképessége között

– figyelmeztettek az érdekvédők.

Mint ismert, a fent említett okok miatt a pedagógus-szakszervezetek idén már több sztrájkot is tartottak, az erről szóló cikkeinket itt és itt olvashatja.

PSZ: Az Emmi nem képes ellátni a feladatát

Kedd délelőtt a másik pedagógus-szakszervezet, a PSZ is közleményt küldött, melyből kiderült: ők is támogatnák az önálló oktatási minisztérium létrehozását, mi több, emlékeztetnek, hogy már korábban is ezt javasolták. 

Már régóta egyértelmű, hogy a sok területet magába olvasztó Emmi nem képes ellátni feladatát, az oktatásnak külön tárca kell, hozzáértő miniszterrel. A PSZ szükségesnek látja azt is, hogy a köznevelés és a szakképzés ismét egy tárcához kerüljön

– hangsúlyozta a szakszervezet. Mint ismert, az előbbi jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) alá, míg utóbbi az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá tartozik. 

(Borítókép: Orbán Viktor 2022. április 3-án. Fotó: Isza Ferenc / AFP)