Késsel akarta nyakon szúrni a rendőrt, őrizetbe vették

2022.04.27. 13:07

Hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azt a 22 éves férfit, aki a gyanú szerint egy késsel akart nyakon szúrni egy rendőrt még hétfő éjjel – közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség.

A nyomozás adatai alapján a 22 éves gyanúsítottat hétfőn este 11 óra környékén vonták intézkedés alá csendháborítás miatt a kerületi rendőrjárőrök a férfi fővárosi lakóhelyén. 

A rendőrök ezután beültek a szolgálati gépkocsiba, amikor egyikük észlelte, hogy a férfi a rendőrautó felé fut.

A kocsi jobb első ülésén ülő rendőr az ablakot lejjebb engedte, amikor azonban a vezetőülésen ülő kollégája figyelmeztette, hogy a férfinél kés van, az ablakot elkezdte felhúzni.

Az ablak még mintegy 15 centiméternyire nyitva maradt, amikor az elkövető jobb kézzel benyúlt, és egy 10 centiméteres pengéjű késsel a rendőr feje és nyaka irányába szúrt.

Az őrmester igyekezett védeni a nyakát, így végül a kés a jobb felkarját érte, és 3-4 centiméteres felületi, vágott sérülést okozott. Az ügyészség közleménye arra is kitér, hogy a férfi ellen hasonló bűncselekmények elkövetése miatt már több büntetőeljárás is indult.

A minősített emberölés bűntette tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. Az ügyészség kezdeményezte a férfi letartóztatását, amelyről csütörtökön dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság – zárul közlemény.