új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Véget ért a mai Kormányinfó, köszönjük olvasóink figyelmét!

  • Gulyás Gergely a Kormányinfó elején a jogállamisági mechanizmussal és az Európai Bizottság levelének tartalmával kapcsolatban azt mondta, hogy vannak olyan feltételek benne, amelyek kompromisszumosak, és vannak benne abszurd felvetések is, például a kirendelt bírákkal összefüggésben. Az Európai Bizottság működését uniós szerződések rögzítik, semmilyen szerződéses felhatalmazás nincs arra, hogy ez utóbbiba beleszóljon, hangsúlyozta Gulyás Gergely.

    „Magyarországon a bírák csak a jogszabályoknak vannak alávetve, és független ítélkeznek” – tette hozzá a miniszter. Befolyásolási kísérletre egy megalapozott gyanú van, amikor 2006 őszén előzetes letartóztatások történtek bírósági elrendelésre, ez a miniszter szerint valóban a jogállamiság alapjait sértette.

    Gulyás Gergely ugyanakkor elmondta, abszurd észrevételekben is hajlandóak engedményeket tenni a bizottságnak, de van, amiben nem. „Abszurd felvetéseknél is meg tudunk egyezni, ha azoknak a jelentősége minimális, a kirendelt bíróságok esete tipikusan ilyen” – jelentette ki a miniszter.

    Azt is mondta, az Európai Bizottság levele egyébként azt tükrözi, hogy minden akadály elhárult a helyreállítási megállapodás aláírása elől.

  • Gulyás Gergely kifejtette, a hiánycsökkentés érdekében olyan javaslatokat fognak elfogadni, amelyek az embereket nem vagy a lehető legcsekélyebb mértékben érintik. A járványidőszakban, hogy a gazdaságot életben tartsák, megnövekedett a költségvetés hiánya. A csökkentés elindult, de a hiánycél tartásához szükség van újabb intézkedésekre, viszont ezek nem megszorítások lesznek. Olyan mértékű a háború hatása a gazdaságra, hogy a tervezés mindig legalább három különböző forgatókönyvvel számol, ezek százmilliárdos különbségek. 

    A rezsicsökkentést jó intézkedésnek tartják, nagy teljesítmény, hogy nyolc éven keresztül kihozták nullára, ez nem ment volna a paksi atomerőmű nélkül. Most új helyzet van, többszörösére nőtt az energiahordozók ára. A költségvetés egyensúlyát biztosítani kell, a rezsicsökkentés fenntartásához is szükség lesz intézkedésekre, a kormány elszánt. Kiszámolják, hogy mennyibe kerül a fenntartás, kell-e változtatni a szabályokat, utána bejelentik, hogyan tudják fenntartani az egyensúlyt és a rezsicsökkentést is.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök arról beszélt, hogy villámgyors csapásra számíthatnak azok, akik beavatkoznak az ukrajnai háborúba. Mit jelent ez, mi számít beavatkozásnak?

    A kérdéssel kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta: mindenki el akarja kerülni a közvetlen háborút, harmadik világháborút senki nem akar. Magyarországnak a világos álláspontja az, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnának, ebben van vita más országokkal. Ugyanakkor a közvetlen összeütközést el kell kerülni Oroszországgal, ebben a NATO, az USA elnöke és Orbán Viktor is ugyanazt mondja.

  • 5,9 százalékos növekedéssel számol a költségvetés. Az vitán felül áll, hogy ami a világpolitikában történik és ennek a gazdasági hatása rontja a növekedést. 

  • Gulyás Gergely szerint az orosz kőolajtól előbb lehetne függetlenedni, mint a földgáztól, de nehéz és sokba kerül. A magyar kormány tette a legtöbbet az energiafüggetlenségért, hat szomszédos országgal össze vagyunk kötve, de ezekben is orosz földgáz van. A miniszter megjegyezte, ha esetleg találnánk itt egy olajmezőt, az egész gyorsan megoldaná a helyzetet. Gulyás Gergely kijelentette, mi lennénk a legboldogabbak, ha ugyanezen az áron lehetne nem orosz gázt vásárolni, de belátható időn belül nem lesz ilyen. Ezt pontosan tudja mindenki, csak a nyugat-európai politikában megszűnt az őszinte beszéd.

  • Arra a kérdésre, hogyan kerülhető el az ársokk az árstopok megszüntetése után, Gulyás Gergely azt mondta: egyelőre minden lehetséges, vagyis az, hogy rövid időn belül a háború véget ér, és az árak korrigálnak, visszaállnak. Ennek azonban a valószínűsége csekély, néhány héten belül nem ér véget a háború, hanem akár évekig is eltarthat. A miniszter szerint minden attól függ, hogy mi történik.

  • A rezsicsökkentésről a tegnapi kormányülésen nem tárgyaltak, de szakértői anyagok készülnek, azokról a kormány különböző műhelyei már most is tárgyalnak.

  • A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a magyar kormány tagjának megtisztelő lenni, a miniszterelnök majd közzéteszi, hogy kiket kért fel kormánytagoknak. Gulyás Gergelyt már korábban is kérdezték arról, hogy miniszter lesz-e az új kormányban, de akkor is elmondta: a miniszterelnök fogja majd ismertetni a kormánytagok neveit.

  • Gulyás Gergely azt válaszolta: minden piactorzító intézkedésnek vannak vesztesei, leginkább a külföldi tulajdonú multik szenvedik el az árstopot, a kiskereskedők kisebb részben.

  • Gulyás Gergely szerint az önkormányzatokat is nehezen érinti, hogy jóval többet kell fizetniük az intézmények rezsiköltségére. Tárgyalni fognak az önkormányzatokkal, egyébként az államnak is jóval többet kell fizetnie.

  • A Tungsram 1600 munkavállalójától válik meg, a kormány szeretne a munkavállalóknak segítséget nyújtani, Gulyás Gergely szerint a környéken lévő befektetések adhatnak munkát a munkavállalóknak, a munkaerőpiaci helyzet ezt a környéken lehetővé teszi, a kormányzati segítségre nyitottak.

  • Hogyan lehet visszahozni a normál piaci működést az árstopok után? Gulyás Gergely szerint az élelmiszerár fog a leglassabban visszatérni arra szintre, ahol volt. Ha az ukrajnai háború véget ér, akkor visszaállhatnak a normál piaci folyamatok. A kormány 2-3 havonta vizsgálja meg, hogy meddig tarthatóak fenn az árstopok.

  • Az elmúlt 24 órában 4290-en érkeztek az ukrán vagy a román határon keresztül. Összesen eddig 646 ezer menekült érkezett Ukrajnából. 18 ezren kértek menedékes kérelmet. Ideiglenesen itt-tartózkodásra jogosító igazolás több mint 107 ezer embert érint.

  • A kérdésre, hogy vannak-e intézkedések, tervek arra, ha leállítaná a Gazprom a gázellátást, Gulyás Gergely azt válaszolta: minden helyzetre igyekeznek felkészülni. Hangsúlyozta: az orosz földgáz és kőolaj nem váltható ki egyik pillanatról a másikra, nincs alternatívájuk. A kormány nem hiszi, hogy a Gazprom felmondaná Magyarországgal a gázszerződést, ugyanis hazánk betartja a fizetési kötelezettségeit.

  • Gulyás Gergely arra a felvetésre, hogy Lengyelország és Magyarország közé éket verhet az EU, azt mondta: valóban vannak olyanok, akiknek ez célja lehet. A miniszter szerint az Európai Parlamentben sokan lehetnek ilyenek.

  • A budapesti oroszbarát tüntetésre vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely kifejtette, hogy a magyar álláspont világos: Magyarország elítéli az orosz agressziót. Ha valaki a klasszikus értelemben vett liberális jogállam híve, akkor tudomásul veszi, hogy a gyülekezési jog szélsőséges esetektől értéktartalomra való tekintet nélkül védi a jogot. A kormány a klasszikus liberalizmus képviselője.

  • Gulyás Gergely nem számít arra, hogy a május 31-ével megszűnő veszélyhelyzettel lejáró egészségügyi felmondási tilalom után tömeges felmondás kezdődne a szektorban.

  • Gulyás Gergely szerint sok minden olvasható a levélben, de alapvetően kérdéseket tesznek fel, az egyes területek előtt megemlítik, hogy látnak-e ott tisztázandó kérdést vagy rendszerszintű problémát. A gyermekvédelmi törvény elfogadása után lépett vissza az Európai Bizottság, az egyeztetések során érintették mindig a kérdést, de ott is volt olyan javaslat, ami rendezheti ezt. A kormány változtatni nem fog a törvényen, de ha bizonyos területekre szánt támogatást más területekre adnak, az elfogadható.

  • Gulyás Gergely kifejtette, hogy valamit abszurdnak, valamit jogosnak tart a kormány. Amiben egyetértenek, hogy az egyszereplős közbeszerzések arányát radikálisan csökkenteni kell, Magyarország vállalta, hogy 15 százalék alá csökkentik ezt. Vannak az uniós pénzekkel kapcsolatos visszaélésekkel összefüggésben megfogalmazott elvárások, ezek a panaszjogot érintik. Itt is találtak olyan megoldást, ami a bizottság számára kielégítő lehet. A miniszter leszögezte, Magyarország azok közé az országok közé tartozik, ahol az OLAF által feltárt ügyekben a legnagyobb arányban indul eljárás.

    Az igazságszolgáltatásnál a bírák kirendelésével kapcsolatban vannak felvetések, ez nem jelentős a magyar rendszerben, a Kúrián volt gyakorlat, de ha szükséges, akkor törvénymódosítással is tudják garantálni, és a Kúriánál sem akarták hosszan fenntartani, de időnként praktikusabb volt a kirendelés. A bizottság más konkrét ügyeket is említett a levélben, ahol információkat kér.

  • Az április 3-i népszavazásról Gulyás Gergely azt mondta: eredendő célja az volt, hogy megvédjék a magyar gyermekvédelmi törvényt. Más szabályozásra jelenleg nincs javaslat. Közjogilag érvénytelen lett a népszavazás, de a politikai jelentősége az, hogy soha ennyien nem támogattak politikai akaratot 1990 óta, mint most.

  • A május 16-i héten alakul meg az új kormány, ismételte meg kérdésre Gulyás Gergely.

  • A helyzet kiszámíthatatlan, ezért nem tudnak hosszabb távra döntést hozni. Nincs a piaccal szembeni rossz szándék. A kormány azért is hosszabbított július elejéig, hogy a kamatstop, az élelmiszerárstop és a benzinstop ugyanakkor járjon le, összerendezni próbálják ezeket, hogy kiszámíthatóbban, egyszerre tudjanak dönteni. A fenntartás hossza függ a háborútól és a külső körülmények változásától, és hogy mennyire tudják befolyásolni ezeket a körülményeket.

  • Ferenc pápa magyarországi látogatásának időpontjáról Gulyás Gergely azt mondta: erről nem tehet bejelentést, ha van a Vatikánnak közlendője, akkor azt majd megteszi. Azt azonban mindig megtisztelőnek tartják, hogy ha a pápa fogadja a kormányfőt, és a kormány politikáját példamutatónak tartja.

  • A Greenpeace Környezet- és Természetvédelmi Minisztérium felállítását javasolja a kormánynak, illetve azt kérik, hogy a jövőben nagyobb teret kaphasson a klímavédelem. Ezen a területen mit tervez a kormány, lesz-e például külön ezzel foglalkozó tárca? – kérdezte az Index újságírója. 

    Hatékony intézkedéseket tervez a kormány, Gulyás Gergely látja azt a divatot, hogy mindenki saját tárcát akar, de ez az ország kicsi és nem is olyan gazdag ahhoz, hogy több tucat minisztérium legyen. Az ellenzék ráadásul ezzel kampányolt, látjuk, hogy mennyire vált be. Az, hogy egy adott területen hogyan lehet hatékony döntéseket hozni, nem feltétlenül függ össze a kormányszerkezettel.

    A kormány megalakulása után a területért felelős miniszter és államtitkár el fogják mondani a következő évekre tervezett politikát. Minden megújuló energiát igyekeznek segíteni, de úgy, hogy a rendszerbe állítás és működtetés hatékony legyen. Az áram tárolásának nehézsége miatt nem mindegy, hogyan illeszthetők a rendszerbe, a nap- és a szélenergiánál ez a kérdés. A szaktárca foglalkozik ezekkel a feladatokkal.

  • Van-e a kormánynak terve arra az esetre, ha megvonják az EU-s támogatási pénzeket? – kérdezte az Index Gulyás Gergelytől. A miniszter leszögezte, terv mindig mindenre van, de azért nem számolnak ezzel, mert uniós tagok vagyunk, szövetségeseink vannak az EU-ban, és a bizottságra sem lenne helyes úgy tekinteni, mint amelyik a saját maga által hozott jogszabályokat durván megsérti.

  • Brüsszel tavaly novemberben kérdéseket küldött Magyarországnak, levelükben jogállamisági kérdéseket feszegettek. Adtunk-e ezekre a kérdésekre választ, mert az eseményekből arra lehet következtetni, hogy nem. Mit lehet tudni, milyen válaszokat küldtünk? – kérdezte az Index a minisztertől. A kérdésekre válaszokat küldtek, Gulyás Gergely szerint ezek jók és teljes körűek voltak.

  • A főváros szerint a közösségi közlekedés veszélyben lehet, Gulyás Gergely kiemelte: jogszabályok rögzítik a forrásmegosztást, hogy az iparűzési adóból milyen mértékben részesül a főváros, amely szerinte nem panaszkodhatna. „Az iparűzési adóból a bevételek túlteljesültek” – tette hozzá a miniszter. Reméli, hogy a választás után, az országos politika helyett, ráér majd a főváros megfelelő megoldásokat találni.

  • Gulyás Gergely kérdésre elmondta: nincs veszélyben a magyar gázellátás, folyamatosan érkezik a földgáz és a kőolaj, azt remélik, hogy ez nem is változik. Az uniós szankciókat betartva fizetnek a Gazpromnak.

  • Gulyás Gergely az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítését értékelve elmondta: az ellenzéknek el kell döntenie, hogy részt akarnak-e venni a munkában, alternatívát akarnak megjeleníteni, vagy a botránykeltésben érdekeltek. A kormánypártok természetesnek tartják azt, hogy ha valaki munkára jelentkezik, akkor dolgozni fog, ez a baloldalnál azonban nem így van. „Ha fizetést kap valaki, akkor azért érdemes lenne dolgozni” – jelentette ki a miniszter.

    A frakcióközi tárgyalásokról Kocsis Máté frakcióvezető tud tájékoztatást adni, annyit azonban a miniszter elmondott: „korrekt” javaslatot tettek a bizottsági kiosztással kapcsolatban.