Rongálás miatt késnek a vonatok több vasútvonalon

2022.04.28. 16:41
Jelentős késésekre kell számítani több vasútvonalon is, mert megrongálták a biztosítóberendezési kábelt a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között.

Jelentős késésekre kell számítani a Budapest–Hatvan–Miskolc- és a Budapest–Eger-, valamint a Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-vasútvonalon, mert megrongálták a biztosítóberendezési kábelt a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között – közölte a Mávinform csütörtök délután az MTI-vel.

A közlemény szerint a vonatok menetideje harminc-negyven, esetenként hatvan perccel is meghosszabbodhat.

Egyes járatok, köztük a Keleti pályaudvarról Gödöllőre induló S80-as, a Sülysápra induló S60-as és a Szolnokra induló G60-as vonatok nem közlekednek.

Hozzátették, hogy a fővárosba Gödöllőről induló S80-as és a Sülysápról induló S60-as vonatok nem közlekednek, a Lőkösháza, illetve Békéscsaba felől érkező InterCity-szerelvények pedig csak Szolnokig járnak.