Ők vezetik a Momentum frakcióját

2022.05.03. 13:26
Az Országgyűlés tegnapi alakuló ülése után közzétette a párt, hogy kik kapják a frakción belüli pozíciókat.

A Momentum eredetileg öt feltételhez kötötte az Országgyűlés alakuló ülésén történő részvételt, ezek a pontok nem teljesültek, de a párt politikusai az eskütétel idején mégis az ülésteremben tartózkodtak. A Momentum képviselői alternatív esküt is tettek, és nem kértek bizottsági elnöki, alelnöki pozíciókat.

Fekete-Győr Andrást már korábban frakcióvezetőnek választották, a párt mai közleményéből az is kiderül, hogy kik kapták a további pozíciókat a tízfős frakcióban:

Fekete-Győr András frakcióvezető munkáját a jövőben frakcióhelyettesként Bedő Dávid újbudai önkormányzati képviselő és a Momentum hálózati igazgatója, valamint Gelencsér Ferenc, az I. kerület alpolgármestere fogják segíteni, a frakció igazgatójának pedig Szabó Szabolcsot nevezték ki, Csepel-Soroksár volt és jelenlegi országgyűlési képviselőjét.

A választás előtt még úgy volt, hogy Hadházy Ákos is a frakció tagja lesz, végül a párt közölte, hogy „Hadházy Ákossal a jövőben nem egy frakcióban fogunk a NER lebontásán dolgozni, de közösen szeretnénk értékalapon, ügyek mentén továbbra is együttműködni, ahogyan ezt tettük az elmúlt években”.