Szilágyi György szerint a Jobbiknak lépnie kellett volna a szexuális zaklatási ügyben

DKRCS20191012013
2022.05.06. 21:11
A Jobbik alelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmesélte, hogy az eset egy szabolcsi helyi jobbikos rendezvényen történt, ahová őt nem hívták meg, de ez akkor nem keltett benne gyanút.

Élettársa, akit a zaklatás ért, Gyüre Csaba jobbikos országgyűlési képviselő munkatársa volt, és segített a helyi rendezvény előkészítésében is. Kérdésre válaszolva Szilágyi elismerte, hogy csak most kedden, azaz május 3-án tettek feljelentést a Legfőbb Ügyészségen, öt hónappal a zaklatási eset után. Azért vártak vele ilyen sokáig, mert egyfelől idő kellett a párjának a trauma feldolgozásához, illetve később elindult vele szemben az áldozathibáztatás.

Annak ellenére, hogy a zaklatást egy jobbikos követte el, Szilágyi úgy véli, hogy emiatt nem lehet az egész Jobbikkal összemosni a történteket.

Mérlegelték, hogy milyen hatása lehet egy ilyen feljelentésnek a kampány időszakában, és ez is befolyásolta, hogy vártak vele. De igazán arra számítottak, hogy a párton belül indított vizsgálat tisztázza az ügyet, ám ez rendkívüli módon elhúzódott. Szilágyi szerint

egyértelmű, hogy a Jobbiknak kellett volna már réges-régen lépnie ennek a szexuális zaklatási ügynek a tisztázásában.”

A Jobbik alelnöke kérdésre sem nevezte meg, hogy ki követte el a zaklatást, de pontosan tudja, hogy ki, hiszen még telefonon is felhívta az eset után, és azt mondta, hogy olyan részeg volt, hogy nem tudta, mit csinál, illetve azért nem emlékszik, mert a rendezvényen valamit belekeverhettek az italába.

A szombati jobbikos tisztújítás kapcsán nem bocsátkozott jóslásokba, és nem minősítette a Jakab Péterhez fűződő viszonyát sem. Alelnöki indulását a kongresszuson megerősítette, de arra nem adott egyenes választ, hogy mihez kezd, ha mégsem lesz szombattól a párt alelnöke. 

Ebben a cikkben a szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: Szilágyi György 2019. október 12-én. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)