Nem indul újra a Momentum elnöki tisztségéért Donáth Anna

image 6483441 (31)
2022.05.09. 13:04
Donáth Anna megerősítette, hogy a hír igaz, valóban édesanya lesz. A Momentum politikusa úgy érzi, hogy a pártelnöki feladataival az új és izgalmas kihívást már nem tudná összeegyeztetni, ezért a tisztségért nem indul újra.

Nem indul újra a Momentum elnöki tisztségéért Donáth Anna – jelentette be a Facebook-oldalán az ellenzéki politikus, aki döntése okáról is beszélt. Mint arról korábban beszámoltunk, a sajtóban már megjelent, hogy a politikus édesanya lesz, de a hírt most nyilvánosan is megerősítette.

Csodálatos dolog történik az életemben: anya leszek. Ezzel együtt pedig nagyon sok mindent át kellett értékelnem a személyes és politikai jövőm szempontjából. Arra jutottam, hogy az egyre erősebbé váló, nagy jövő előtt álló Momentum mindennapos elnöki feladatait nem tudnám felelősségteljesen úgy ellátni, hogy közben az anyasággal egy rendkívül izgalmas, de rengeteg ismeretlen kihívással járó feladat elé nézek

– írta a politikus, akinek a mandátuma júniusig, a rendes tisztújításig tart. 

Mint ismert, Donáth Anna a Momentum kezdete óta oszlopos tagja volt a pártnak. 2018–2020 között alelnökként, 2021 ősze óta, Fekete-Győr András lemondása után pedig a párt elnökeként dolgozott. 2019-ben Cseh Katalin mellett ő nyert momentumos mandátumot az Európai Parlamentbe, hogy ezzel a tisztséggel mit tervez, egyelőre nem jelezte.

Bősz Anett két új szerepre készül

Nemrég a Liberális Párt elnöke, Bősz Anett is arról számolt be a közösségi oldalán, hogy babát vár, de a politikus ezzel együtt egy másik fontos szerepre is készül.

A szívem alatt hordom a kisfiam, miközben nemcsak édesanyává, de főpolgármester-helyettessé is válok. Két nagyon fontos pillanat az életemben, mindkettő bizonyosan át fogja alakítani a kapcsolatomat a világhoz, a budapestiekhez, az agglomerációhoz, a politikához. Már az első időszakban is éreztem, mennyi erőt ad a várandósság, mennyi erőt ad ahhoz, hogy egy jobb, igazságosabb, élhetőbb Magyarországért küzdjek, merthogy itt fog élni a kisfiunk is

– írta az ellenzéki politikus.

(Borítókép: Donáth Anna 2022. január 5-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)