Ritka madárfajt találtak Magyarországon

2022.05.10. 06:38
Egy Magyarországon ritka tavaszi és őszi átvonuló sirályfajt, a halászsirály (Larus ichthyaetus) két példányát figyelte meg a Kiskunsági Nemzeti Park dolgozója, Sápi Tamás a természetvédelmi őrkerület-vezető működési terület határán május 5-én.

A két öreg madárra Dunaegyháza felől lett figyelmes, de a Duna túlpartján, Baracs közigazgatási területén tartózkodtak. Repülés közben sikerült fotót is készítenie róluk – írják a nemzeti park honlapján.

A faj nászruhás, öreg példányai nagyon dekoratívak. Nagy termete, fekete csuklyája és fehér, részleges szemgyűrűje révén viszonylag könnyen azonosítható. Sárgás csőrén a fekete gyűrű mellett nászruhában piros elszíneződés is látható.

A halászsirály a Fekete-tenger északi partján, valamint attól keletre, a sztyeppövezet nagy tavain költ, Afrikában telel. Évente néhány egyed tűnik fel Magyarországon.

Egyedül és nagyon ritkán látni

Ritka tavaszi és őszi átvonuló, legtöbbször magányos példányait lehet megfigyelni. Főleg a tiszántúli halastavakról származnak adatai, ahol sokszor csapolásokon kerül elő esti sirálybehúzásokon. Költőhelyén állományának megmaradása biztosítottnak látszik. Mivel Magyarországon nagyon ritka faj, különösebb természetvédelmi intézkedést nem igényel.

A Fekete-tenger északi partján, valamint attól keletre a sztyeppövezet nagy tavain költ. Fészkelőhelye mindig nagyobb tavak közvetlen közelében van. Telepeket alkot, és fészke csupán egy sekély talajmélyedés, melybe a tojó 2-4 tojást rak.

A tojások kiköltését a két szülő felváltva végzi. A fiókák kikelésük után még egy ideig a fészekben maradnak, mindkét szülő részt vesz a táplálásukban. Mint a sirályok általában, változatos táplálékkal él, halakat és más kisebb gerinceseket, rovarokat, rákokat, tojásokat, magvakat eszik. Kisebb sirályoktól elveszi zsákmányukat.

Az Alföldön is lencsevégre vettek egy ritka madárfajt, a borzas gödényt. A dél-angliai állatvédők pedig egy olyan madárfajra lettek figyelmesek, amely 200 évig nem költött, és titokban tartják a fészkei helyét.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.