Stummer János az Indexnek: Ami Jakab Péter kommunikációján keresztül sugárzik, az a baloldali populizmus útja

DSC1213
2022.05.10. 14:48
Három nappal azután, hogy újraválasztották Jakab Pétert a Jobbik elnökévé a párt tisztújító kongresszusán, Stummer János kilépett a Jobbik Magyarországért Mozgalomból. Az Index elérte a párt volt országgyűlési képviselőjét, akit kilépéséről, terveiről és a nemrég kipattant jobbikos botrányról is kérdeztünk.

Május 7-én, szombaton a Jobbik XXIV. tisztújító kongresszusán nagy többséggel (71,4 százalékkal) újraválasztották Jakab Pétert a Jobbik elnökévé. A párt eddigi vezetője mellett a Jobbik volt országgyűlési képviselője, Stummer János indult, aki a szavazatok 27,8 százalékát szerezte meg. Míg Jakab Péter megköszönte a kongresszus után az újabb bizalmat, Stummer János erősen kritizálta a pártelnököt

Május 10-én, kedd reggel Stummer János Facebook-oldalán jelentette be, hogy kilép a pártból. Bejegyzésében azt írta, „szombaton nyilvánvalóvá vált számára, hogy az a politikai közösség, amelynek az utóbbi tizenhárom évben tagja és építője volt, nem azon az úton kíván tovább haladni, ami a haza jövője szempontjából üdvös”.

A Jobbik volt országgyűlési képviselőjét telefonon értük el néhány órával a bejelentés után.

Tizenhárom évig voltam, egészen a mai napig ennek a pártnak a tagja, a szombati kongresszuson pedig az látszott, hogy az az út vagy az a politikai irány, amit én javasoltam a saját közösségemnek, az nem nyerte el a többség támogatását – nyilván ez a 27 százaléknyi eredmény nem egy megkerülhető szám, de a jelenlegi pártvezetésnek arra pont elég, hogy ne vegyen róla tudomást, és ugyanabba az irányba menjen tovább, amerre eddig haladt. Én viszont ezzel az iránnyal már nem tudok azonosulni. Ez az irány a baloldali populizmus útja, ami Jakab Péter politikai kommunikációján keresztül sugárzik

– mondta az Indexnek Stummer János, hozzátéve, hogy Békés megyében beletették a megfelelő minőségű és mennyiségű munkát, ennél jobb kampányt adott körülmények között nem lehetett véghezvinni – mégsem következett ebből választási győzelem.

Ebből azt a következtetést vonta le, hogy valószínűleg a politikai konstrukcióval lehetett baj, illetve az országos politika fő tanulsága is az számára április 3. után, hogy hiába végzett akármilyen jó minőségű munkát helyben, ha az országos politikai konstrukció és az országos politikai kommunikáció nem támasztja meg, a helyben elvégzett jó minőségű munka fabatkát sem ér. 

Kilépés, nem átlépés

Arról, hogy mit értett azalatt, hogy a Jobbikot évek óta nem Jakab Péter irányítja, úgy fogalmazott: „aki ismeri a Jobbiknak a belső viszonyait és folyamatait, irányítási modelljét, az nagyon jól tudja, hogy kik irányítják a pártot”.

Ezek az emberek azok, akik elsősorban felelősek Jakab Péter csúfos negyedik helyezett előválasztási eredményéért, és ezért a 29–0-ás országgyűlési katasztrófaeredményért is. Ezek a jobbikos tisztségviselők mind a mai napig nem vállalták a párt belső nyilvánosságában a felelősséget

– mondta a volt országgyűlési képviselő, aki arról, hogy mit ért azalatt, hogy továbbra is foglalkozni fog a közügyekkel, elmondta: a kulcsmondat meglátása szerint az, hogy ez most egy pártból való kilépés, és nem egy másik pártba való átlépés.

A politikai pályafutásomat nem tekintem lezártnak, ezt a munkát folytatni szeretném. Aki egyszer hozzáfog a hivatás gyakorlásához, az nehezen engedi el, és én nem is akarom ezt elengedni. Ez egy fantasztikus szakma, hogy az ember a politikán keresztül igyekszik tenni a saját hazájáért. Ez a mostani lépés abba az irányba mutat, hogy ezt én már nem a Jobbikon keresztül látom. Hogy egyébként az én utam hol folytatódik tovább, az még egy nyitott kérdés, és erre én magam sem tudom egyelőre a választ

– mondta a politikus.

A Jobbik tisztújítását beárnyékolta egy most kipattant botrány: a jobbikos Szilágyi György azt állítja, decemberben egy vidéki jobbikos rendezvényen megpróbálták megerőszakolni az élettársát. A párt a kongresszust követően arról is hírt adott, hogy Szilágyi György időközben visszavonta jelöltségét. Stummer Jánost erről is kérdeztük, de ezzel kapcsolatban azt mondta: a folyamatban lévő eljárásról nem kíván nyilatkozni.

Ami sok tekintetben az ellenzék választási vereségét okozta, az a kormányzóképesség érzetének hiánya volt. Ez abból adódott, hogy egy politikusnak vagy közügyekkel foglalkozó embernek tudni kell minden szavát nagyon pontosan és jól elmondania, visszaadnia. És minden körülmények között, bármilyen nyomás is éri, mindig felelősen kell nyilatkozni. Egy ilyen kérdésben, amikor abúzus vagy az abúzus gyanúja felmerül, szóba kerül, akkor különös jelentősége van a felelős szavaknak, éppen ezért nem kívánok állást foglalni, amíg a hatóságok nyomoznak

– vélekedett a politikus.

(Borítókép: Stummer János. Fotó: Kaszás Tamás / Index)