A több mint harminc fok még csak a kezdet, már védekezni kell

BJASZ20200703006
2022.05.12. 10:55
Sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd éjszakára csökken a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 27 és 32 fok között alakul.

Több mint hét hónap után a nappali csúcshőmérséklet csütörtökön meg fogja haladni a 30 Celsius-fokot számos helyen, ami azt jelenti, hogy az országban részleges kánikulára számíthatunk. Az időjárásunk viszont nem sokáig marad így, pénteken ugyanis egy hullámzó frontrendszer helyeződik a Kárpát-medence fölé záporokkal és zivatarokkal – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A mai napon sok napsütésre számíthatunk a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Több gomolyfelhő az északi, északnyugati tájakon képződhet, arrafelé a délután második felétől már kialakulhat zápor zivatar egy-egy viharos széllökés kíséretében. Figyelmeztetést kilenc északi fekvésű megyére adtak ki a várható zivatarok miatt. Délutántól kisebb valószínűség mellett már egy-egy zivatar kialakulhat előbb az északnyugati országrészben, majd az északi megyékben máshol is előfordulhat zivatar. Éjjel, de főként péntek hajnaltól várható kiterjedtebb zivatartevékenység, szintén az északi területen.

Magas UV-sugárzás

Fontos hangsúlyozni, hogy a hőmérséklettel együtt az UV-sugárzás is egyre magasabb értékeket vesz fel: a 6,0–6,5 közötti érték már erősnek számít. Aki hosszabb időre mozdul ki, annak érdemes fokozottan odafigyelnie a nap elleni védekezésre.

Nyári meleg napközben

A legmelegebb órákban 27 és 32 Celsius-fok közötti értékeket lehet majd mérni, ami nagyjából 6-7 fokkal haladja meg a sokévi átlagot. Több mint hét hónapja mértek ilyen meleget Magyarországon. Pénteken főként a keleti és északkeleti tájakon számíthatunk záporokra és zivatarokra. A Dunántúl északi és nyugati területein mérséklődhet a meleg. A hétvégi 24–29 Celsius-fokos csúcshőmérsékletek is meghaladják majd az ilyenkor szokásos átlagot. Az éjszakák enyhék lesznek. 

(Borítókép: Fiatal nő fut a Margitsziget parkjában kiépített futópályán 2020. július 3-án. Fotó: Jászai Csaba / MTI)