Kártyavárként csuklott össze a miskolci teniszpályán, a fogorvos mentette meg

2022.05.15. 06:04
Fogorvos teniszpartnere élesztette újra azt a 65 éves férfit, akinek kedden teniszezés közben leállt a szíve. Két nyugdíjas orvos és a pálya gondnoka is segített a szívmasszázsban, amíg a mentők megérkeztek.

A Miskolci Egyetem teniszpályáján esett össze egy 65 éves férfi játék közben és leállt a szíve. Nem kapott levegőt és pulzusa sem volt. 

Elindult a labdáért, ide hátra és összecsuklott, összeomlott, mint egy kártyavár. Az volt a szerencse, hogy nem verte be a fejét, átszaladtam ide, és láttam, hogy nagy a baj

– mondta a férfi teniszpartnere az RTL Híradónak. Majd elmesélte, hogy stabil oldalfekvésbe helyezte, kihúzta a nyelvét és segítségért kiáltott. 

A szomszédos pályáról két nyugdíjas orvos sietett segíteni, felváltva végezték a szívmasszázst. A fogorvos elmondása szerint most először élesztett újra valakit élesben. Azt mondta, nem kell félni az ilyen helyzetektől, hiszen rosszat csak akkor tudunk tenni, ha nem segítünk. 

Az újraélesztéshez a pálya defibrillátorát használták. A készülék tappancsait a pálya gondnoka helyezte fel a férfi mellkasára. Elmondása szerint a gép instrukciói sokat segítettek és így nem volt gond.

Az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldalukon gratuláltak a mentésben részt vevőknek. Szerintük nagyon jól jött a hamar érkező segítség. A férfi újraélesztését a mentősök folytatták, majd kórházba szállították. A Híradó információ szerint a 65 éves játékos már jobban van.