Varga Judit: A brüsszeli elit eltörölné a nemzeti érdeket szolgáló vétót

2022.05.15. 11:52

Ma reggel a Kossuth Rádió Vasárnapi újság c. műsorában az Európai Unió jövőjéről folytatott konferenciasorozaton elhangzottakkal összefüggésben Varga Judit igazságügyi miniszter azt mondta: vissza kell téríteni Európát az alapító atyák akarata irányába, ahol egyértelmű hatáskör elhatárolások vannak, és ahol a nemzeti szuverenitás ugyanolyan érték, mint a közös fellépés.

Közösségi oldalán úgy fogalmazott:

A Bizottság konferenciasorozatát egy liberális vélemény hegemónia ejtette túszul, ami az európai állampolgárok véleményére hivatkozva próbálja demokratikus akaratként beállítani a saját ideológiai törekvéseit, és ezzel próbálják majd zsarolni a tagállamokat is.

Úgy vélte, a brüsszeli elit szerint megérett az idő arra, hogy meghaladjuk a nemzetállamokat és eltöröljük a vétót, ami egyértelműen a nemzeti érdek és szuverenitás utolsó védőbástyája. Ezek az  ötletek időről időre mindig felbukkannak, de most úgy gondolják, hogy egy ilyen álságos európai akarat mögé bújtatva tudják majd ezt a többi nemzet torkán is lenyomni.

„Ezt nem fogjuk szó nélkül hagyni” – tette hozzá a magyar igazságügyi miniszter.

Mint ismeretes az Európai Parlamentben hétfőn tartott rendezvényen a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kijelentette:

Amennyiben az EU gyorsabban akar előrehaladni, az egyhangú döntéshozatal már nem működik a kulcsfontosságú területeken. A demokrácia működését szilárd alapokra kell helyezni: támogatom azokat, akik az EU reformjai mellett vannak, annak jobb működése érdekében.

Az MTI híradásából kikövetkeztethető, hogy egy ilyen lépés a magyar miniszterelnököt legfontosabb külpolitikai fegyverétől fosztaná meg.