Parti Nagy Lajos: Van élet és világ Orbán Viktoron túl
Parti Nagy Lajos Bolgár Györgynek a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában nyilatkozott:
Úgy látszik, hogy a professzionálisan politikával foglalkozó egységes ellenzék nem volt elég a kormányváltáshoz
– mondta. Hozzátette: Az alapján, hogy melyik oldal mekkora forrásokat tud megmozgatni, aligha meglepő az eredmény. Ilyen helyzetben nem marad más, mint hátat fordítani a kormánynak, és az ellenzék megmaradt buborékjaiban kiépíteni valamiféle állásokat. Emellett beszélni kell róla minden megmaradt fórumon és felületen. A drámaíró szerint az segíthet, ha az ember kibeszélheti magát. Szerinte a véleményét mindenkinek vállalnia kell, akkor is, ha nincs ráhatása a helyzetre.
Parti Nagy Lajos arról is beszélt a műsorban, hogy azért hagyott fel szatirikus történetei írásával, mert úgy érezte, a magyar valóság minden tekintetben abszurdabb helyzeteket teremt, mint amilyen módon ő azt érzékeltetni tudná, és a rendszer megrendítéséhez nem volt elegendő.
A szatíra ott van az utcán
– mondta. Parti Nagy Lajos bornírt ostobaságnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnöknek azt a mondatát, amely szerint „Magyarországnak is lenne tengere, ha nem vették volna el tőle”. Hozzátette, a humor mindenképp segítség lehet ebben a világban.