Bűnszövetséget számoltak fel a rendőrök Szabolcsban

2022.05.19. 16:48
Kábítószerrel kereskedtek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták O. T. 32 éves mándoki és B. B. 35 éves cigándi lakost − írta meg honlapján a rendőrség

A nyomozók azzal gyanúsítják a két férfit, hogy a korábban elfogott öt társukkal szervezetten árusítottak kábítószert anyagi haszonszerzés érdekében lakókörnyezetükben. A rendőrök a nyomozás során nagy mennyiségű, kábítószer gyanúját keltő anyagot, valamint a kiméréséhez és csomagolásához szükséges eszközöket foglaltak le. A szabolcsi nyomozók a kábítószer árusításából származó vagyont is feltérképezték, és lefoglaltak több millió forintot és két személygépkocsit is.

A nyomozók a 32 éves férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, 35 éves társa szabadlábon védekezhet.