Visszavonták a riasztásokat, vasárnap fellélegezhetünk

D  VG20180314002
2022.05.21. 19:14
Ma este leginkább a Dunántúl déli és nyugati vidékein – illetve kisebb eséllyel az északkeleti határvidéken is – számíthatunk zivatarokra, előbbi tájakon még az éjféli órák környékén is aktív maradhat a légkör – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Figyelmeztető előrejelzésükben azt írják, heves zivatarok kialakulásához kedvező légköri feltételek is fennállhatnak. Ezekhez jégeső (2 centimétert elérő, akár ezt meghaladó), illetve viharos széllökés (80-90 kilométer per óra), valamint intenzív csapadékhullás társulhat. Az éjszaka második felében csökkenhet a csapadék- és zivatarhajlam.

Szombatra összesen tíz megyében adtak ki figyelmeztetést: Vas megyében, Veszprém megyében, Fejér megyében, Bács-Kiskun megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatar kialakulása miatt, míg Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyék járásaiban másodfokú, azaz narancssárga riasztást adtak ki. 

Riasztás
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

Míg az elsőfokú figyelmeztetésben zivatarok kialakulását jelzik esetenkénti szélerősödéssel, jégesővel, addig a délnyugati járásokban hevesebb zivatarok kialakulását jósolják, ahol a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.

Riasztás járásonként
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

A meteorológiai szolgálat riasztását az Országos Katasztrófavédelem is megosztotta Facebook-oldalán, bejegyzésükben hozzáteszik: amennyiben a meteorológiai szolgálat visszavonja az ország területéről a másodfokú riasztást, vagy egyéb időjárási veszély miatt ad ki újabb riasztást, arról újabb közleményben számolnak be.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat este 9 óra előtt néhány perccel frissítette a veszélyjelezést, eszerint már csak Vas megyében, Zala megyében, Somogy megyében, Tolna megyében, Baranya megyében és Bács-Kiskun megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés zivatar miatt.

figyelmeztetés
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

Vasárnap és hétfőn fellélegezhetünk

Jó hír azonban, hogy vasárnap már nem valószínű „kritériumokat meghaladó veszélyes időjárási jelenség”. A felhőátvonulások mellett sok napsütés várható, de időnként jobban összeállhatnak a felhők. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél estétől jelentősen veszít erejéből, de zivatarok környezetében ezt követően is lehetnek átmenetileg viharos lökések. Vasárnap napközben ismét megerősödik az északnyugati légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 23 és 27 fok között alakul – tájékoztatta az MTI-t a meteorológiai szolgálat.

Hétfői előrejelzésükben olvasható, hogy aznap többórás napsütés valószínű fátyolfelhőkkel, nappali gomolyfelhő-képződéssel. Estétől nyugat felől ugyanakkor növekedni, vastagodni kezd a felhőzet. Az ország döntő részén száraz idő várható, de estétől nyugaton már előfordulhatnak záporok. A délkeletire forduló szél helyenként megélénkül. A minimum 6 és 14, a maximum-hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de északkeleten pár fokkal hűvösebb lehet az idő.

(Borítókép: Varga György / MTI)



  • Hírek
  • Lakáshitel