Tömeges felmondásra buzdítja kollégáit egy budapesti tanár
„Fogjatok össze, és helyezzétek letétbe a felmondásaitokat” – üzente Simkó Edit pedagógus kollégáinak. A pedagógus azt reméli, hogy ezzel valamilyen változást tudnak elérni.
Nekem ne fenyegetőzzön az a miniszter, akinek az a dolga, hogy értem dolgozzon
– fogalmazott. Hozzátette, várta, hogy az új kormány nagyobb figyelmet fektet az oktatásra, de most úgy érzi, erre esély sincs.
Magasabb fizetést és megbecsültséget ígértek
Pintér Sándor belügyminiszter a parlamenti meghallgatásán azt mondta, hogy a tanároknak nemcsak fizetésemelésre van szükségük, hanem arra is, hogy növekedjen a megbecsültségük, és ezért nagyrészt maguknak kell tenniük. A belügyminiszter az ötödik Orbán-kormányban a közoktatásért is felel.
Ahhoz, hogy ez növekedjen, nem csak a fizetés a megoldás. Ahhoz, hogy ez növekedjen, társadalmi presztízs is kell, de ennek megalkotásában mi csak támogatást tudunk adni, azt a tanároknak jelentős részben maguknak kell elérni
– mondta a belügyminiszter.
Ezzel szemben Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Szakszervezetének (PDSZ) alelnöke most azt mondta: szerintük a tanárok épp eleget tesznek azért, hogy megbecsüljék őket. „Elmennek ingyen táboroztatni, elmennek CBA-utalványért is táboroztatni, mert nem a CBA-utalványért teszik, hanem a tanítványaik érdekében” – említette példaként.
Most az RTL Híradójának elmondta:
Azt javasoljuk a kollégáknak, hogy ha már ezt a lépést megteszik, látványosan és egyszerre tegyék.
A híradó kereste Pintér Sándort is az üggyel kapcsolatban, de nem kapott választ a megkeresésre.
(Borítókép: Simkó Edit a 2022. március 19-én tartott pedagógustüntetésen. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)