Itt a bizonyíték: tényleg medve jár Pest megyében

2022.05.25. 17:39
Szakértők is megerősítették, hogy valóban egy medve járt a Pest megyei Acsa térségében.

Szerdán egy magányosan kóborló barnamedvéről érkezett lakossági bejelentés az acsai önkormányzathoz, amelyet követően kiadták a figyelmeztetést.

Egy helyi portál, a 0627.hu szerint az önkormányzat értesítette a Pilisi Parkerdőt a történtekről, a vizsgálat pedig igazolta, hogy valóban medve járt a térségben. A portál ezzel kapcsolatban közzétett egy fényképet a medve lábnyomáról is, amelyet a Pilisi Parkerdő szakemberei fotóztak le:

Közölték azt is, hogy a medve mozgásának nyomon követése céljából a Pilisi Parkerdő Zrt. – a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával egyeztetve – vadkamerákat helyez ki. A területért felelős hivatásos vadászok és a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai naponta, rendszeresen ellenőrizik az érintett körzetet.

Ezt kell tenni, ha találkoznak vele 

A Pilisi Parkerdő és a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei azt javasolják, hogy a kirándulók kerüljék el az Acsa és Püspökhatvan környékén lévő erdős területeket. A találkozás elkerülése végett, valamint arra az esetre, ha mégis találkoznának a medvével, a következő viselkedési szabályokat javasolják.

  • Ne tegyünk hirtelen mozdulatot, kerüljük a szemkontaktust, és lassan, hátrálva távolodjunk el a helyszínről.
  • A medve alapvetően békés természetű, és csak nagyon ritka esetben kerül sor az emberrel való konfliktusra. Amennyiben medvét látunk, ne közelítsünk hozzá, legyen bármilyen korú az állat (a bocsok megközelítése leggyakrabban az anyaállattal való találkozást is magával vonja).
  • Ha olyan területen járunk, ahol medve is előfordulhat, érdemes nappal, társaságban és beszélgetve közlekedni, a zajt a legtöbb esetben elkerülik az állatok. Az erdőben való sátrazáskor az élelmiszert mindig a tábortól távolabb eső fára függesszük fel, kerüljük az erős illatú élelmiszereket, és a maradékot mindig szagmentesen csomagoljuk el.