Közel harmincmillió forintot loptak el egy villányi férfi otthonából, majd külföldre akartak szökni
A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki három férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint 2022. május 23-án délután Villányban, a Virágos utca egyik házából közel harmincmillió forint értékben tulajdonítottak el készpénzt – írja a Police.hu.
A nyomozók megállapították, hogy a sértett beengedett az otthonába egy 32 éves férfit és egy 26 éves nőt, majd a pár ezt kihasználva elterelte a figyelmét, és beengedték az ingatlanba a társaikat. Másik két társuk a szekrényből elvitt egy lemezkazettát, amelyben a házigazda pénze volt.
A rendőrök két napon belül beazonosították az elkövetőket, akik közül kettőt otthonában, kettőt pedig a fővárosban, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztályának segítségével fogtak el. A fővárosban elfogott pár autójának átvizsgálása során repülőjegyek is előkerültek, kiderült, hogy az Egyesült Királyságba akartak utazni.
A rendőrök mind a négy gyanúsítottat előállították a rendőrségre, és kihallgatásukat követően őrizetbe vették, majd kezdeményezték a három férfi letartóztatását. A négy elkövető ellen lopás bűntette miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.